Pesti Srácok

Német miniszter az oltási kötelezettségről: szükséges, megfelelő és arányos az intézkedés

null

Az általános oltási kötelezettség szükséges, megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben – jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben. Karl Lauterbach a tájékoztatóján kiemelte, hogy a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata – amely Németországban is elindította a járvány ötödik hullámát – egész biztosan nem az utolsó variáns, és akár az is előfordulhat, hogy az omikronhoz hasonlóan erősen fertőző, és a korábbi változatokhoz hasonlóan súlyos betegséget okozó változat alakul ki.

– vélekedett.

PestiSracok facebook image

– mondta a szociáldemokrata (SPD) politikus. Hozzátette, hogy az oltás mellett a Covid-19-re kifejlesztett gyógyszerek biztosítják majd a másik fő eszközt arra, hogy helyreálljon a megszokott társadalmi élet.

– emelte ki a legnagyobb tekintélyű német járványtani szakértők közé tartozó miniszter, megjegyezve, hogy a Covid-19 elleni vakcinák alkalmasságát sok milliárd beadott adag oltás bizonyítja.

– fejtette ki Karl Lauterbach, kiemelve, hogy a lezárások, járványlassító korlátozások révén a társadalom eddig nagyon nagy áldozatot hozott az oltatlanok védelméért, akiktől ezért a jövőben elvárható az oltás beadatása.

– mondta Karl Lauterbach, jelezve, hogy a tárca végez is már ilyen szakmai előkészítő munkát. Az oltási kötelezettségről a szövetségi parlament (Bundestag) dönt. Az ügy január 26-án kerül a parlament elé. A képviselők elsőként általános vitát folytatnak róla, konkrét szabályozási javaslatok nélkül. A 18 éven felüliek oltási kötelezettségéről szóló törvényt februárban fogadhatják el, a szabályok legkorábban márciusban léphetnek életbe. Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője a szaktárca vezetőjével tartott tájékoztatón elmondta, hogy adataik szerint a lakosság nagyjából 5 százaléka utasítja el a Covid-19 elleni védőoltás beadatását teljes mértékben, végérvényesen.

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a német lakosság bő kétharmada, 68 százaléka támogatja az oltási kötelezettséget. A ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű felméréssorozatának új adatai szerint a legnagyobb arányban, 76 százalékos többséggel az SPD-vel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kormányzó Zöldek táborában támogatják az oltási kötelezettséget. A sor másik végén a legnagyobb ellenzéki erőtől, a CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) követői állnak, körükben csupán 10 százalékos az oltási kötelezettség támogatottsága. A szövetségi kormány adatai szerint péntekig a lakosság 72,5 százaléka – 60,3 millió ember – szerezte meg a teljes védőoltást a Covid-19 ellen. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 45,9 százaléka – 38,2 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 20,9 millióan vannak, a lakosság 25,1 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyermek, akinek egyelőre nincs oltóanyag.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Constantin Zinn

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.