kötelező oltás
Összecsaptak a rohamrendőrökkel a kötelező oltás ellen tiltakozók Új-Zélandon
Összecsapásokra és gyújtogatásra került sor egy oltásellenes tüntetőtábor rendőrségi felszámolásakor Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban szerdára virradóra. A rohamrendőrség pirkadat előtt kezdte meg a parlament közelében található tábor felszámolását, amelyet a koronavírus elleni oltás kötelezővé tétele miatt tiltakozók állítottak fel több mint három hete a kanadai kamionos tüntetések mintájára.Letartóztatták a kanadai tüntetők több vezetőjét
A kanadai hatóságok csütörtökön letartóztatták a koronavírus elleni oltási kötelezettség miatt kezdődött tüntetések több szervezőjét, a rendőrség egyúttal szigorúbb fellépést is kilátásba helyezett a tiltakozók ellen. A tüntetők Twitteren azt közölték, hogy két szervezőt tartóztattak le. Helyszíni beszámolók szerint pedig a rendőrség a megmozdulások kezdete óta először vonult ki nagy erőkkel a főváros utcáira, ahol még mindig kamionok százai torlaszolják el az utakat.Nekiesett a Mi Hazánk a Jobbiknak a kötelező oltás elleni petíció kapcsán
A Jobbik az utóbbi időben a kötelező oltás ellen kezdett kampányolni. Jakab Péter számos Facebook-bejegyzésben foglalkozik a kérdéssel, február másodikán pedig bejelentette: a párt petíciót indít a kötelező oltások ellen. A bejelentésre a Mi Hazánk közleményben reagált, ahol többek között azt írják, hogy a Jobbik egy elvek nélküli párt és a petíciójuk csak egy választási kampányfogás.Toroczkai szerint a Jobbik egy elvek nélküli párt
Jakab Péter ismét arculatot váltott és az eddig megszorításpárti politikáról hirtelen oltásellenesre fordult néhány szavazat megszerzésének reményében. A Jobbikból kivált Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László közleményben reagált volt pártja újabb pálfordulására.Rendben van-e a pedagógussztrájk?
A rövid válasz az, hogy igen. Természetesen. A kicsit hosszabb az, hogy minden joguk megvan hozzá. A sztrájk a munkavállalói érdekérvényesítés egyik végső, drasztikus, de abszolút legitim eszköze. A sztrájknak vannak szabályai, sőt, külön törvény rendelkezik róla, többek között például a minden körülmények között biztosítandó úgynevezett elégséges szolgáltatásról. És a bejelentésnek is van egy procedúrája, amit a jelek szerint a szakszervezetek nem biztos, hogy betartottak, de oké, ezt engedjük most el nekik.Februártól minden tizennyolc év felettinek kötelező lesz beoltatnia magát Ausztriában
Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a tizennyolc éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány. A kormányzati elképzeléseket Karl Nehammer kancellár, Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter és Wolfgang Mückstein egészségügyi tárcavezető ismertette az osztrák kancellári hivatalban tartott sajtótájékoztatón.Német miniszter az oltási kötelezettségről: szükséges, megfelelő és arányos az intézkedés
Az általános oltási kötelezettség szükséges, megfelelő és arányos intézkedés a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben – jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben. Karl Lauterbach a tájékoztatóján kiemelte, hogy a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata – amely Németországban is elindította a járvány ötödik hullámát – egész biztosan nem az utolsó variáns, és akár az is előfordulhat, hogy az omikronhoz hasonlóan erősen fertőző, és a korábbi változatokhoz hasonlóan súlyos betegséget okozó változat alakul ki.A német egészségügyi miniszter szerint naivitás abban hinni, hogy az omikronnal véget érhet a járvány
Az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tétele mellett érvel a Die Welt am Sonntag vasárnap megjelenő német napilapnak adott interjúban Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter, aki szerint naivitás abban hinni, hogy az enyhe tüneteket okozó omikronnal véget érhet végre a világjárvány.A pedagógusok mindössze egy százaléka nem vette fel az oltást az állami iskolákban
Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel. A tárca közleménye szerint a baloldal és szövetségeseik hergelése ellenére minden feladatellátási helyen újraindul az oktatás a téli szünet után.Ajánljuk még