Pesti Srácok

önkéntes mentő

Olyan durván végezte gyerekeken a PCR-tesztet az önkénteskedő jobbikos politikus, hogy az orruk vére is eleredt (frissítve Rig Lajos nyilatkozatával)

Exkluzív 2021 március 18.
Egy osztálynyi általános iskolás gyermeken végzett a panaszosok szerint egészen durva módon PCR-tesztelést a mentőszolgálatnál önkénteskedő jobbikos országgyűlési képviselő, Rig Lajos. A balra átlavírozott párt egészségügyi szakpolitikusa ellen egymás után tettek panaszt a szülők, akik, miután gyermeküknek az orra vére is eleredt, közölték, hogy a második mintavételt biztosan nem engedik meg elvégezni rajtuk – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy portálunknak nyilatkozó édesanya, aki maga is ápolónő, azt mondta, inkább vállalta az egész család a karanténkötelezettséget, de nem engedte befejezni a fia tesztelését, olyan fájdalmat okozott Rig a gyermeknek. Veszprémgalsa polgármestere az ÁNTSZ-hez fordult és közölte, ők biztosan nem engedik be még egyszer a faluba önkéntes mentőként sem a politikust. A településvezető portálunknak azt mondta, nem érdekli Rig Lajos politikai tevékenysége, de azt gusztustalannak tartja, ha valaki politikai haszonszerzésből gyermekek megkínzásától sem riad vissza. "Sokan átestek azóta is PCR-teszten a környezetemben és érdekes módon senki sem panaszkodott hasonlóra. De egy ilyen negatív élmény rengeteget tud ártani. Az emberek nem arra fognak haragudni és nem azt fogják szidni, aki ezt tette, hanem azt, aki a tesztet elrendelte. Ezért végtelenül egyszerű, aki valamihez nem ért, az ne csinálja. Pláne, ha neki nem is kötelező" – hangsúlyozta Simon Gábor polgármester.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?