önkéntes orvos
Az oltásellenes DK sántító marketingfogása: László Imre érvényes működési engedély nélkül lenne önkéntes orvos?
Önkéntes orvosnak állna László Imre, a DK újbudai polgármestere. Szögezzük le, hogy a járványhelyzetben ez valóban nemes felajánlás, csak akad közben néhány aprócska buktató. Már az is picit bizarr, amikor valaki a fekete Mandelát a hírhedt náci orvossal, Mengelével keveri össze, majd ezt követően bejelenti, hogy ismét felveszi a fehér köpenyt. Akkor pedig valóban összekoccannak a fogak, amikor az is kiderül, hogy László Imre orvosi működési engedély nélkül tenné meg ezt. Végül pedig tegyük hozzá, hogy a DK agresszív és hazug oltásellenes kampánya közepette ez sem tűnik sajnos másnak, mint olcsó népszerűség-hajhászásnak, némi mocskolódással vegyítve. Ne így legyen, de László Imrének igen nehéz elhinni bármit is. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.