Pesti Srácok

Az oltásellenes DK sántító marketingfogása: László Imre érvényes működési engedély nélkül lenne önkéntes orvos?

null

Önkéntes orvosnak állna László Imre, a DK újbudai polgármestere. Szögezzük le, hogy a járványhelyzetben ez valóban nemes felajánlás, csak akad közben néhány aprócska buktató. Már az is picit bizarr, amikor valaki a fekete Mandelát a hírhedt náci orvossal, Mengelével keveri össze, majd ezt követően bejelenti, hogy ismét felveszi a fehér köpenyt. Akkor pedig valóban összekoccannak a fogak, amikor az is kiderül, hogy László Imre orvosi működési engedély nélkül tenné meg ezt. Végül pedig tegyük hozzá, hogy a DK agresszív és hazug oltásellenes kampánya közepette ez sem tűnik sajnos másnak, mint olcsó népszerűség-hajhászásnak, némi mocskolódással vegyítve. Ne így legyen, de László Imrének igen nehéz elhinni bármit is.

Azt harsogja az elnyomott és cenzúrázott "független" médiumok sora, hogy a kenyérre kenhető, egy joviális, jóságos nagybácsi arcát mutató, Újbudát közel másfél év alatt szisztematikusan legyaluló gyurcsányista László Imre egyszerűen nem bírta nézni a kormány egészségügyet szétziláló rombolását. Vett tehát egy nagy levegőt, és ugyan már 75 éves, de feltűri a harci pufajkát könyékig és beleáll önkéntes orvosként az életek mentésébe. Természetesen Adolf Hitler egyik újkori tisztelője eközben ezer százalékkal figyel Újbudára is, hiszen elmondta: a kerület vezetését is ellátja, szabadidejében, valamint hétvégén készül a nagy feladatra, sőt, talán napi 24 órán felül is vállal majd munkát.

A kérdés azonban az, hogy milyen önkéntes orvosi munka lesz ez, hiszen László Imre státusza függőben van az Országos Kórházi Főigazgatóság honlapja szerint, ahol az orvosi működési engedélyeket tartják nyilván. A kommunizmusban pártállami katonai kiképző-orvost túl sokan akkoriban sem szerették, ez később sem változott, ám a ranglétrán fokozatosan lépdelt felfelé az akkori kommunista honvédelmi miniszter, Czinege Lajos jóvoltából. Czinege pártfogoltja később kiképző főorvos lett, feltehetőleg szintén az örökös hadügyminiszter hátszelével. Telt-múlt az idő, és úgy látszik, hogy az orvosi engedélyét később már nem újította meg, vélhetően azzal már túl sok munka lett volna, és hát Czinege Lajos sem állt már mögötte.

Függő státuszban László Imre orvosi működési engedélye. Forrás: enkk.hu
PestiSracok facebook image

Kérdés, hogy vajon így milyen papír segítségével fog önkéntes orvosként működni a világ legsegítőkészebb embere, aki kijelentette, hogy

Természetesen örömteli, ha valaki felajánlja a szolgálatait ebben a nehéz járványhelyzetben, de vajon olthat-e egyáltalán függő státuszban? Vélhetően nem. Érdemes azt is górcső alá venni, hogy Gyurcsány Ferenc pártja mire használja ezt a nehéz időszakot, amikor a folyamatos hergelés, halálkampány és brutális hazugságok töltik ki a DK mindennapjait. Felmerül a kérdés, hogy László Imre sántító felajánlása mennyire marketing, vagy mennyire lehet komolyan venni? A DK-s polgármester az azonnali.hu-nak interjújában erre választ is adott, hiszen ott sem bírta ki, hogy ne a kormányt támadja mérgező szavakkal, miközben a baloldalon megszokott áldozati pózba vágta magát:

Mondja ezt a jobboldalnak annak a pártnak az egyik pillére, akik karaktergyilkossággal, a legátlátszóbb és legdemagógabb hazugságokkal operálnak nap, mint nap. László Imre arcáról nem sült le a bőr, miközben Gyurcsány, Dobrev, Niedermüller, Arató, Czeglédy, Gy. Németh és a többi DK-s potentát hergel olyan hazugságokkal, mocskolódásokkal, amelyekre pillanatokkal később érkezik a tételes cáfolat. Ez az a párt, ahol magyart a magyar ellen uszítanak, ahol az emberek oltásba vetett hitét próbálják aláásni, ahol az a Gyurcsány Ferenc igyekszik elbagatellizálni 2010 előtti országromboló, hazug és erőszakos múltját, aki láthatóan azóta csak kegyetlenebb és gonoszabb lett, és egy dolgot vár csupán: a bosszút!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.