önkormányzatok
Kormánybuktatással akadályoznák meg a román szociáldemokraták és az RMDSZ a kétfordulós polgármester-választás bevezetését
Bizalmatlansági indítványt nyújt be a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Ludovic Orban kormánya ellen, ha a jobbközép kabinet úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbálja bevezetni a kétfordulós polgármester-választást – szögezte le egy vasárnap esti televíziós műsorban Marcel Ciolacu, a PSD ideiglenes elnöke.Százmilliárdokkal részesülnek a települések a helyi iparűzési adóból
Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból: 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be az ország vállalkozásai a helyhatóságoknak. Az összeg ötöde a fővárosi önkormányzathoz került, de a budapesti kerületek és a megyei jogú városok is milliárdos summára tettek szert - írta a Magyar Idők kedden.Háromszázmillió forint közművelődési támogatás települési önkormányzatoknak
Pályázati úton 300 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma azokat a települési önkormányzatokat, amelyek közművelődési intézményt, közösségi színteret működtetnek - olvasható a minisztérium keddi közleményében.Pogácsás: Az állam lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását
Nincs tervben további nagy szerkezeti változtatás, és marad az önkormányzatok feladatfinanszírozási rendszere, amelyben ugyanakkor "finomhangolások" szükségesek - mondta Pogácsás Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) éves küldöttgyűlésén, kedden, Budapesten. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára arról is beszélt, szeretnék 2019-2020-ra belföldi forrásokkal helyettesíteni az uniós támogatásokat.Kész Zoltán közpénzből akart kampányoltatni a Veszprém-környéki önkormányzatoknál
Ha hallgattál volna... - szól a rövid, bölcs közmondás, amit Kész Zoltán veszprémi, baloldali pártok által támogatott független országgyűlési képviselőjelölt talán nem ismer. Így viszont csúnyán lebukott, hogy közpénzen, önkormányzati apparátussal szeretett volna magának kampányoltatni a kistelepüléseken.Állampapírra cserélték betéteiket az önkormányzatok
Állampapírra cserélték betéteiket az önkormányzatok, a helyhatóságok január végén több mint 316 milliárd forintnyi magyar állampapírt tartottak számláikon - írta szerdai számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján. A lap rámutatott, hogy két-három évvel ezelőtt a lekötött betét sokkal népszerűbb volt az önkormányzatok körében, mennyisége 200-300 milliárd forint között ingadozott, idén januárra azonban ez a volumen 30 milliárd forint alá süllyedt.Kósa Lajos: Ki kell állnunk magunkért, mert senki sem teszi meg helyettünk
A keresztény, európai magyar jövő érdekében a magyaroknak meg kell védeniük a nemzetüket, az országukat, az identitásukat és a hitüket – jelentette ki Kósa Lajos a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) önkormányzati tanácsának ülésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.Az ÁSZ szerint az önkormányzatok nem irányították megfelelően a hulladékkezelő társaságokat
Indokolatlanul magas közszolgáltatási díj, problémás, koordinálatlan hulladékkezelő társaságok – az Állami Számvevőszék vizsgálata olyan hiányosságokat tárt fel a helyi irányítású hulladékkezelő társaságoknál, amelyek meggátolták az egységes és arányos díjszabás kialakítását, de az is kiderült, az önkormányzatok nem tudták szakszerűen koordinálni a hulladékkezelő társaságok munkáját.Ajánljuk még

















