opauszki andrás
Keresztapák a nagybanin, végrehajtóbűnözés, maffialeszámolások - Szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére!
Elkezdődött egy új esztendő, ezért arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére! Érdekes sztorikból akadt bőven, például megírtuk, hogy az 1998-ban történt politikai robbantások, illetve több más maffialeszámolás megoldásához vezethetnek el azok a rendőrséggel együttműködő, az Aranykéz utcai merénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős büntetését töltő Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó tanúk, akik közül az egyik a Gyárfás-ügyben is vallott és állítása szerint Fenyő János meggyilkolása előtt ő vitte a médiacézár megölését a vád szerint megszervező Portik üzenetét Gyárfás Tamásnak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a börtönből adott portálunknak interjút a Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Szerinte ő nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. Fontos részleteket írtunk meg a 2009-ben meggyilkolt és elásott volt MTK focista, Katzenbach Imre, valamint az éjszakai életben jól ismert, a Döcher-féle kivégzéssel meggyanúsított Turek ügyéről is, de büszkék lehetünk arra is, hogy egyedül a PestiSrácok.hu-nak adott interjút a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) tavaly szeptember óta irányító Opauszki András. Az alezredessel a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról és az őket védő titkosszolgákról beszélgettünk. A szervezett bűnözéshez kapcsolódó történeteken kívül írtunk arról is, hogy húszmillió forintot akart behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta számon kérni. Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Ezt a történetet a decemberben kirobbant végrehajtómaffia-botrány teszi igazán pikánssá. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak! Egyetlen maffiavezér sem lehet nyugodt, mert könnyen úgy végezhetik, mint Portik (PS-interjú az NNI új igazgatójával!)
Egyetlenegy maffiavezér sem lehet nyugodt, mert arra törekszik a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), hogy a szervezett alvilág meghatározó szereplői rács mögé kerüljenek – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában az NNI vezetését szeptember elsejétől ellátó Opauszki András. Az alezredessel ezenkívül a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról, az őket védő titkosszolgákról, valamint egy olyan gyermekgyilkosságról is beszéltünk, amiben egy egykori jobbikos politikus neve is felmerült. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után