orbán balázs
Öt perc – Együtt bukik, ami összetartozik
Baranyi Krisztina rossz kört fut: miután mindenkivel is összeveszett, beleértve saját szövetségeseit, szomorúan tapasztalhatja, hogy lassan összefognak ellene azok, akiket eddig megpróbált eltaposni. Hasonlóan hozzá, Magyar Péter is házhoz ment a botrányért, hiszen a Spinoza Színházban arról beszélt, hogy rálátott felesége, a volt igazságügyi miniszter munkájára, azonban a kép valahogy nem áll össze. Márpedig ha olyan részeire látott rá az igazságügyi miniszter munkájának, ami inkább szakmai jellegű, az nemcsak Varga Judittal szemben vet fel kérdéseket, hanem Magyar számára is terhelő lehet, hiszen volt felesége éppen egy friss szakmai ügybe, K. Endre kegyelmi kérvényébe bukott bele. Európai kitekintésünkben ezúttal az EP-választások utáni időszakra tekintettünk ki, hiszen Orbán Balázs elárulta PestiSrácok.hu-nak, hogy mire számíthatunk a júniusi választásokat követően.Orbán Balázs a PS-nek: migrációs szempontból teljes kudarc volt az előző ciklus az EP-ben (Videó)
Négy lehetősége van a Fidesznek a választások után: csatlakozik az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), vagy az Identitás és Demokrácia (ID) partcsaládjához, de akár függetlenként is folytathatja az Európai Parlamentben. Orbán Balázs azonban a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva azt is elmondta: van egy negyedik út is, ami egy új pártcsalád alapítása a nemzeti érzelmű, konzervatív beállítottságú pártokkal összefogva. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az bizonyos, hogy a jobboldali–konzervatív erők erősödni fognak júniusban, ennek pontos mértéke azonban még kérdéses. Orbán Balázs azt is elmondta: a most véget érő EP-ciklus az illegális bevándorlás kezelésének szempontjából teljes kudarc volt, amelynek elsődleges oka a nyugati tagállamok által kierőszakolt migrációs paktum, amelyet Magyarország határozottan ellenzett.Kié itt a tér? – Elkésett Európa az illegális bevándorlók integrálásával?
Bemutatták az európai közéletet immáron kilenc éve meghatározó párhuzamos társadalmakat kutató kiadványt, a Migrációkutató Intézet munkatársai által jegyzett, Kié itt a tér? című kötetet. Az írás tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó, ezerarcú problémát. A bemutatóval egybekötött kerekasztal beszélgetésen a szerzők – Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Veres Kristóf György, a Danube Institute külkapcsolati vezetője és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője – Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával közösen keresték a választ arra, hogy a párhuzamos társadalmak jelentette kihívásokkal terhelt Európa számára milyen kiút maradt.Az USA nagykövetsége megint szóvá tette, hogy az oroszoktól is veszünk gázt – Orbán Balázs erre csak annyit mondott: és nektek honnan van az urán?
A Miniszterelnökség államtitkára Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet arra: az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége ismét azért támadta Magyarországot, mert hazánk továbbra is szerez be földgázt Oroszország irányából. Orbán Balázs öt pontba szedte megjegyzéseit.Orbán Balázs: Magyarország kulcsállam lehet kelet és nyugat között
Földrajzi adottságinak köszönhetően Magyarország az új világrendben a kulcsállam szerepét töltheti be kelet és nyugat között – hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Szegeden.Orbán Balázs: az orosz–ukrán háborúnak csak diplomáciai úton lehet véget vetni
Magyarország álláspontja eltér "a brüsszeli háborús héja" állásponttól, és úgy gondolja, hogy az orosz–ukrán háborúnak csak diplomáciai úton lehet véget vetni, amit egy fegyverszünettel kell megkezdeni – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben, csütörtökön.Orbán Balázs: Magyarországnak sok barátja van az Egyesült Államokban
Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Donald Trump volt amerikai elnökkel és a Republikánus Párt jelenlegi elnökaspiránsával azt bizonyítja, hogy Magyarországnak sok barátja van az Egyesült Államokban - mondta a kormányfő politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Kiderült, milyen hatáskörökkel rendelkeznek Orbán Viktor új stratégiai tanácsadó testületének tagjai
A megjelent kormányhatározatból kiderül, milyen hatáskörökkel és mekkora fizetéssel rendelkeznek a testület tagjai – erről az Infostart számolt be részletesen. Mint írták, a testület elnöke a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs. Az elnökön kívül a tagok száma legalább öt fő, megbízatásuk visszavonásig tart, a tagokat a miniszterelnök kéri fel.Kovács Árpád, Bakondi, Orbán Balázs, Stumpf István... – Megalakult a stratégiai tanácsadó testület
Megalakult a stratégiai tanácsadó testület – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). A testület célja, hogy elemzésekkel és tanácsokkal segítse a kormány és a miniszterelnök munkáját a kormányzás egyes területeinek stratégiai szempontból történő áttekintésével, különös tekintettel a kormányzati működés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenálló képességére.Ajánljuk még

















