orbán viktor
Orbán Viktor: Minden magyar ember számíthat a kormányra (Videó)
Az elmúlt években sok nehézséggel szembesültünk, de összefogással mindig sikerült ezeken úrrá lennünk – olvasható Orbán Viktor levelében, amelyben a választásokon elért eredményért mond köszönetet támogatóinak. A miniszterelnök ezzel egy időben egy videót is posztolt közösségi oldalára, hasonló tartalommal.The Telegraph: A magyarok újraválasztották Orbán Viktort, és nem törődnek az EU jogállamisági aggályaival
Varga Judit kedden tett kijelentéseit idézte a The Telegraph. Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek luxemburgi tanácskozásán részt vevő igazságügyi miniszter szerint az Orbán Viktor miniszterelnököt hivatalában ismét megerősítő magyar választókat nem zavarták meg az ország EU-s forrásainak visszatartására irányuló uniós erőfeszítések, és azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy az ukrajnai háború idején is a tagállamok közötti ellentéteket mélyíti.Orbán így mondott köszönetet Gyurcsánynak ? – Somogyi hangján! (Videó!)
Somogyi András humorista YouTube-oldalára tölt fel szellemes videókat hazai politikusról. A legutóbbi áldozat Gyurcsány Ferenc volt, akinek a választás utáni első képzelt napját követhettük végig. Somogyi videóinak alapeleme a taxi, amelybe beszáll az eljátszott politikus; itt sem történt másképp, a DK elnöke április 4-i útját követhetjük végig egészen onnan, hogy elbúcsúzik Dobrev Klárától, és amíg megérkezik, közben elfogy némi ital.Orbán Viktor politikáját dicsérte a volt szlovák kormányfő
Robert Fico, volt szlovák kormányfő Orbán Viktor politikáját dicsérte vasárnap – olvasható a Körkép.sk beszámolójában. A lap arról ír, hogy Fico elárulta nekik: nagyon szimpatikus számára Orbán Viktor és Magyarország politikája. A Markíza televízió műsorában a volt szlovák kormányfő hangsúlyozta, hogy Szlovákiának ugyanazt a politikát kellene folytatnia az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mint Magyarországnak.Josh Hammer: Magyarország büszkén védi nemzeti szuverenitását az EU birodalmi törekvéseitől
Orbán Viktor és pártja annak ellenére aratott elsöprő győzelmet „a kommunistáktól az antiszemita fasisztákig mindenkit felölelő ellenzék” felett, hogy a nyugati liberális média és a Soros-szervezetek mindent megtettek a kormány lejáratása érdekében – írja a The American Spectatorban Josh Hammer, akinek cikkét a hirado.hu szemlézte. A szerző szerint egy büszke nemzet azért küzd, hogy megvédje hagyományait a liberális birodalmi törekvésektől, ennek pedig a legjobb példája Magyarország, amely önérzetesen óvja nemzeti szuverenitását Brüsszel nemzetek feletti szuperállam-építési terveitől.Izraeli sajtó: Orbán Viktor győzelme diplomáciai áldás
Magyarország Orbán Viktor vezetésével Izrael, valamint annak kormánya számára diplomáciai áldás – minderről a The Times of Israel lap részletes elemző cikkében olvashatunk. Az írásban felidézik: Magyarország az európai intézményekben Izrael szilárd barátjának bizonyult. A szerző, Lazar Berman úgy fogalmaz: „azzal vádolják Magyarország nemzeti vezetőjét, hogy Putyin szövetségese, és ezért aláássa a demokráciát, azonban a magyarok azt akarják, hogy elsősorban az ő érdekeiket szolgálják”.Navracsics elkotyogta, hogy vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni az MZP-t legyőző Lázár János
Fiala János Keljfeljancsi című rádióműsorában szellőztette meg párttársa kormányzati terveit Navracsics Tibor, aki szerint Lázár János most vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni. Lázár János kormányba való visszatérésének felvetésére Orbán Viktor múlt hét szerdai nemzetközi győzelmi sajtótájékoztatóján elmondta: nem tartja lehetetlennek.A szlovák parlament elnöke hazája Orbán-Putyin-paktum szerinti „felparcellázásától” retteg
Újságírók és parlamenti képviselők után a szlovák állam egyik legfontosabb közjogi méltósága, a parlament elnöke, Boris Kollár is arról beszélt, hogy Orbán Viktor Putyin segítségével „felparcellázza” majd Szlovákiát - írja mandiner.hu.Orbán Viktor üzent az ukránoknak: Magyarországon továbbra is biztonságos menedékre talál mindenki (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök a Stand Up for Ukraine elnevezésű varsói jótékonysági eseményre küldött videóüzenetében jelentette ki, hogy Magyarország továbbra is biztonságos menedéket nyújt a háború elől menekülőknek - írja a magyarnemzet.hu.Ajánljuk még

















