orbán viktor
A momentumos halálbarbi mosolyogva hazudott és köpte szembe a magyarságot milliók előtt a CNN-en (Karantén-vlog)
Régebben elképesztő szégyen volt renegátnak lenni, minden korszakban akadt ugyan hazaáruló, de nem voltak sokan. Fájdalmas, de manapság hazánkban az ellenzék soraiban sokan szinte nyíltan hirdetik, hogy undorodnak saját nemzetüktől, és ahol lehet, keresztbe is tesznek a magyarságnak. Erre pedig a Karantén csattanósan szokott lecsapni, most sem tettünk másképpen. A külföldi parancsmesterek így biztos különösen örültek Cseh Katalin legutóbbi akciójának, akit a kőkemény baloldali CNN invitált meg egy Skype-beszélgetésre, de a Momentum észlényén az igen elfogult balos riporter kérdése is kifogott. A CNN műsorvezetője felvetette ugyanis, hogy Magyarországon a demokratikusan megválasztott Országgyűlés hozta meg a pedofilellenes törvényeket, és Orbán Viktor kormányfő is kijelentette, hogy nem melegellenes. Erre Cseh Katka, a Momó halálbarbija kikerekedett szemekkel csak annyit tudott mondani, hogy 2022 áprilisában leváltják majd a homofób Orbánt és minden rendben lesz. De sikerült még nagyobbat is alakítania, amikor azt rikácsolta, hogy hazánkban bántják a homoszexuálisokat és atrocitások érik őket. Ehhez képest természetesen nem meglepetés, hogy itthon Dobrev Klára hasonló hangnemben árulja a hazáját: most volt képe arról beszélni, hogy pocsék volt a járványkezelés és a kormány összevissza beszél, nem törődik az emberekkel. Csupán azt felejtette ki, hogy Magyarországon már újraindult az élet, magasan jobban állunk oltottságban is, mint az európai országok nagy része, sőt, az ellenzék aljas vesszőparipája is megdőlt, hiszen Magyarország a többlethalálozás tekintetében sem áll rosszul, sőt, a térségben nekünk vannak a legjobb adataink a tragédia közepette. Aki velünk nézi a Karantént, találkozhat a húsz másodperces sajtótájékoztatót összehozó MSZP-vel, az unalomig hazudozó és újra balatonozó gonosz Kálmán Olgával, és a TikTokról letiltott konzervatív divatszakemberrel is, végül Orbán Viktor világos gondolatai zárják a mai Karantént! Tartsatok most is velünk, megéri!Megvan az öt és fél millió beoltott
A kormány járványkezelése meghozta az eredményét, elértük az öt és fél millió beoltottat. Erről a kormány hivatalos Facebook-oldalán adtak tájékoztatást. Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vázolta fel, milyen enyhítésekre kerül sor a bűvös szám átlépésével.A Fidesz is csatlakozik az Európa jövőjéért indított lengyel kezdeményezéshez (Videó!)
Az Európai Unió (EU) tagországai tíz pártjának, köztük a Fidesznek és a lengyel Jog és Igazságosságnak (PiS) vezetői pénteken, fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. Az aláírás kapcsán Orbán Viktor a Fidesz közösségi oldalán tett közzé videobejegyzést.Orbán Viktor: Együttérzünk Ausztriával, a migrációt meg kell állítani! (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejezte ki együttérzését az ausztriai események kapcsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Ausztriában bevándorlók gyilkoltak meg egy tizenhárom éves kislányt. A kormányfő kitért arra is, mennyire rossz előjel, hogy az elkövetők afgánok voltak, hiszen az USA afganisztáni kivonulását követően az ország állapota várhatóan csak még rosszabb lesz.Gyurcsány nagy fába vágta a fejszéjét – Most a kormány családpolitikáját támadja
Gyurcsány Ferenc újabban a kormány családpolitikáját kezdte bírálni. Azt a családpolitikát, ami éppen a 2010 előtti kormányzatok kártékony tevékenységét igyekszik rendbe hozni, és amit nemzetközileg is elismernek, sőt, példaként tekintenek rá. Nehéz terepre tévedt tehát, mivel 2010 óta soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a családok előtt.Orbán Viktor: Újabb korlátozásokat oldunk fel
Ma elérhetjük az öt és fél millió beoltottat. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúját követően közösségi oldalán is közzétett egy bejegyzést, amelyben összefoglalta, hogy milyen enyhítések bevezetésére kerül sor az újabb mérföldkő átlépését követően.Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat
Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban.Megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis-napon Orbán Viktor
Megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását és a szolgálatát csütörtökön, a Semmelweis-napon Orbán Viktor. A kormányfő Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámát közös erővel törtük le.Orbán Viktor Jaroslaw Kaczynskivel tárgyalt Varsóban
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerda este Varsóban megbeszélést folytatott Jarosław Kaczyńskivel, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével, Lengyelország miniszterelnök-helyettesével – erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek.Ajánljuk még
















