orbán viktor
Budaházy: Ha valami a "pártokráciában" sosem lesz, az a nemzeti együttműködés (PS Mozi)
A terrorcselekmény és más bűntettek miatt nem jogerősen 13 évre ítélt, jelenleg házi őrizetét töltő Budaházy Györggyel beszélgettünk Pest megyei otthonában. A házba lépve - nyilván nem véletlenül - az egyik asztalon nagy borítékot vettünk észre, rajta a bíróság pecsétjével. A boríték nem volt felbontva, ezért rákérdeztünk, kiderült, az a bíróság hónapokon keresztül készített ítélete. A radikális mozgalmár szerint az egy nem létező ítélet, ezért nem is kíváncsi rá, így a borítékot fel sem bontja. Sajátos, de szíve joga. Budaházy a büntetőügyén kívül beszélt még a Jobbik politikai irányváltásáról, és az is szóba került, mi a hasonlóság a radikális jobboldal és a Fidesz képviselte jobboldal között. Az interjúban csürhének nevezte a manapság az utcára vonuló ellenzéki tüntetőket, azt is elmondta, miért, de arra a kínzó filozófiai kérdésre is választ kapunk, miért jobb az egyenlő esély az egyenlőségnél. Nos, aki pedig ki akarná szabadítani a széljobbos mozgalmárt, az az erre vonatkozó petíciót itt írhatja alá. Interjú. Orbán Viktor szeptember 2-án Kötcsén nyitja a kampányszezont
"A miniszterelnök szeptember 2-án, Kötcsén nyitja saját jobboldali holdudvara előtt az őszi szezont, Jókai Anna írónőre, a nemzet művészére is emlékeznek a pikniken" - írja az atv.hu újságírója "fideszes forrásokra" hivatkozva. Szeptember közepén, Velencén Fidesz-KDNP frakcióülésen szintén zárt körben, aztán 18-án a parlamentben immár nyilvánosan ad Orbán Viktor politikai helyzetértékelést a 2018-as kampánystart előtt. Az atv.hu különös hangvételű már-már paranoid elhajlásokkal megírt cikkében az újságíró finoman azt látszatot kelti, hogy egy politikai párt belső, stratégiai-kommunikációs ügyeinek, vitáinak a nyilvánosság előtt kellene lezajlania. Jellemző vélekedés az ellenzéki médiamunkások köreiben. Méghozzá egyértelmű okokból. A "politikacsinálás" bizonyos fokig nem tűri a nyilvánosságot, ezért aki egy (adott) politika igazáságát kutatja az rákényszerül, hogy rejtjelekből, metakommunikációból, a megérzéseiből próbálja megközelíteni az igazságot, mert a politika, végső soron: szemfényvesztés. Így “értelem” és “érzelem” is szükséges hozzá, hogy “leleplezhessük”. Ez a politikai újságírás veleje, kedves kollégák!