orbán viktor
Daniel Freund hisztizik, tehát Magyarország valamit jól csinál
Daniel Freund ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, egy lemondott találkozó miatt már az EU jövőjéért aggódik.Nemcsak megvan a frakció, tovább bővült a Patrióták Európáért szövetség (Frissítve)
A Dán Néppárt (DK) is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben - jelentette be szombaton az X-en Anders Vistisen, a párt végrehajtó bizottságának tagja, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője. Szombat este pedig a Flamand Érdek Párt is bejelentette csatlakozási szándékát. A frakcióalapítás feltétele minimum 23 képviselő legalább 7 tagállamból, amit így túlteljesített az új szövetség.Orbán Viktor továbbra is békét akar, és ennek megfelelően cselekszik
Látom és hallom a háborúpártiak hőzöngését, hőbörgését, a támadásokat Magyarország és a magyar miniszterelnök ellen. Persze, voltak és vannak is háborúpártiak, nem is kevesen. Ki tudja, milyen politikai, gazdasági érdektől vezérelve háborúpártiak ők, vagy lehet, hogy egészen egyszerűen nem képesek, nem hajlandók belátni és bevallani azt, hogy tévedtek. Tehát háborúpártiak – jelentette ki Menczer Tamás.Megnéztük, hogyan utasíthatja maga mögé Orbánék patrióta EP-frakciója a Zöldeket, vagy a liberális Renew-t és mi kellene Ursula megszorongatásához
Az alábbi cikk egy péntek délutáni szerkesztőségi esélylatolgatásból született, egy beszélgetés lenyomata. NEM komoly elemzés, NEM felesleges reménykeltés, inkább CSAK annak MÉRLEGELÉSE, hogy az újonnan szerveződő Patrióták Európáért frakció mennyire látszódik jelenleg az EP politikai térképén, illetve, hogy kikkel kell szövetséget keresni ahhoz, hogy különböző lépcsőfokokat meghaladva mondjuk leelőzzék a Baloldalt, a Zöldeket, vagy esetleg akár a liberális Renew-t is. Valljuk be, egy friss frakció esetében az is szép eredmény, ha már a Baloldal nevezetű formációt megelőzik, de miért ne tekinthetnénk ennél távolabbra?Orbán Viktor Üzbegisztán elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Tucker Carlson szerint szerint Orbán Viktor segítsége nélkül a teljes pusztulás vár Ukrajnára.
„Miért Orbán az egyetlen vezető Európában, aki megpróbálja megakadályozni Ukrajna teljes elpusztítását? Aki ezt ellenzi, az a gonosznak segít” – írta közösségi oldalán Tucker Carlson politikai kommentátor.Többen támogatják Orbán Viktor moszkvai békemisszióját
Az EU soros elnökségét július 1-től betöltő Orbán „békemediátorként” kíván fellépni, miután kedden Kijevbe látogatott és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – írta meg a francia Le Point.Most már csak azzal alázhatná végképp porrá Orbán az uniós bábelitet, ha uniós missziójának harmadik állomása a Vatikánba vezetne
Valójában senki nem számított arra, hogy a végképp elszigeteltnek ítélt magyar kormányfő a soros uniós elnökség aktuális vezetőjeként nem köldöknézve, a saját unortodox, jogállamiság-ellenes, kötelezettségi eljárásoktól terhelt, alapvetően rovott politikai jelenének keserűségén pityeregve blicceli ki ezt a hat hónapot, ami adatott e pozícióban. Orbán Viktor ehelyett – kivárva nyilván az EP-választások eredményének lecsengését, és az aktuális uniós belpolitikai helyezkedést – rákoncentrált a magyar uniós elnökség adta lehetőségekre és feladatokra, és a diplomáciában igen jelentősnek számító első soros elnökségi útjaként Ukrajnába utazott.Pressman máris dühöng a magyar kormányfő moszkvai útja miatt
Nagyon nem tetszik a nyakunkra rakott amerikai helytartónak, hogy a magyar kormány továbbra is önállóan cselekszik, és láthatólag még a nemzetközi súlyunk is megnőt. David Pressman máris arról kiabál, hogy Orbán Viktor csak politikai haszonszerzés miatt utazott Moszkvába. Nos, lehet, hogy az amerikai nagykövet számára ez újdonság, de abból tényleg származik politikai haszon, ha egy ország vezetője békemisszióra indul, persze nem várhatjuk el egy amerikaitól, hogy ezt megértse.Ajánljuk még

















