ordítás
A dicsőséges Márki-Zay a susnyásból okít ellenállásra, és miközben pénzt kunyerál Orbán Viktortól, börtönnel fenyegeti (Karanténvlog)
Amikor az ember azt hinné, hogy a tökéletes önmegsemmisítés atombombáját követően a baloldal kicsit lenyugszik, rendezi a sorokat hetekkel a választásokat követően, akkor a ragyogó tekintetű megmondóemberek újabb öncsonkításba kezdenek, a Karantén pedig szokás szerint résen van és lecsap. Ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben jártunk, ahol hihetetlenül frusztrált baloldali politikusokkal találkoztunk, akik sokat nem változtak, a rosszindulatukat legalábbis megtartották. Kerpel-Fronius Gábor, aki időnként zavartan szokott mekegni egyet kameránkba, most sokkal jobban feldühítette magát, és vörös fejjel ordította az arcunkba, hogy mi, a jobboldali sajtó vagyunk felelősek az ellenzék elképesztő lebőgéséért. A fröcskölő ordítást erős nyálzápor követte a Momentum főpolgármester-helyettesénél, hiszen Kerpel-Fronius magából teljesen kifordulva gyalázta stábunkat. Sikerült Baranyi Krisztinával is találkoznunk, azonban a baloldal ferencvárosi üdvöskéje sem volt jó hangulatban: kellemetlen kérdésekre nem akart válaszolni, cserében a női wc-be invitálta kis csapatunkat, amit menekülve utasítottunk el. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy mit szól szövetségesei erőfeszítéséhez, akik a hírek szerint meg akarják puccsolni a IX. kerületi polgármester asszonyt. A Karantén nem hagyhatta ki Gyurcsányék májpusztító brigádját sem, ugyanis a nagy vereséget követően teljesen lehalt a DK közösségi oldala, de a vörös polip azért éledezik: hergel, pánikot kelt, hazudik, tanácsköztársasági szintű figyelemfelhívó posztokat készít a nagy magyar összeomlásról. Végül itt lesz Márki-Zay Péter is, aki kimondottan bizarr kardigánban jelentkezett be a szántás széléről, ahonnan megüzente a nagy szélben, hogy irány az ellenállás, börtönbe Orbánnal és a fideszes politikusok jelentős részével, de azért pénzt elfogad tőlük előtte. Az őrület tehát folytatódik, így a Karantén végére hagytunk néhány józan gondolatot Szijjártó Péter külügyminisztertől, aki nem első alkalommal tette helyre a CNN kőbalos propagandistáját. Nézzétek a Karanténvlogot, ismét villanunk! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után