Őri lászló
Navracsics Tibor: a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka következhet
Magyarországon minden adottság megvan ahhoz, hogy a következő két évben a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka jöjjön el – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden, Mohácson.Idén több mint ezer milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra
Idén 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, ami a három és félszerese annak az összegnek, amelyet 2010-ben fordított ilyen célokra a kormány – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató NKft. (Szoceg) pécsi jubileumi rendezvényén, pénteken.Újra Lezsák Sándort választották a Nemzeti Fórum Egyesület elnökévé
Újra Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt választották meg a Nemzeti Fórum Egyesület elnökévé a szervezet 2022. évi tisztújító országos közgyűlésén szombaton, Budapesten.Magyarország függetlenségének lényege, hogy megőrizzük hitünket, magyarságunkat
Potápi Árpád János a Pécs és a Dél-Dunántúl szerb megszállás alóli felszabadulásának 100. évfordulója kapcsán rendezett megemlékezésen úgy fogalmazott: a magyarok ma is azt akarják, mint száz éve, mégpedig azt, hogy "az ezeréves magyar állam önállóságát ma is tiszteletben tartsák, és országunkat ne hűbéresként kezeljék". Az államtitkár szerint ennek záloga, hogy megőrizzük hitünket, magyarságunkat, továbbá szeretettel és alázattal dolgozzunk közösségeinkért.Gyopáros: 21 milliárd forintot nyertek kistelepülések a Magyar falu program két pályázatán
Mintegy 1300 nyertes pályázó 21 milliárd forint forráshoz jut a Magyar falu program két pályázatán, amelynek eredményei még csütörtökön felkerülnek a kormany.hu-ra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Vajszlón, sajtótájékoztatón.Több mint félmilliárd forint értékben újulnak meg templomok Baranyában
A magyar templomfelújítási program keretében ötszáztízmillió forint értékben huszonnyolc településen harmincöt templom újul meg Baranya megyében – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Pécsen. Soltész Miklós a program baranyai fejlesztéseit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a harmincöt templom közül tizenhét katolikus, tizennégy református, két evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox.Kávét és gyümölcslevet oszt az egészségügyi dolgozóknak a Baranya Megyei Önkormányzat
Gyümölcslevet és kávét kaptak a pécsi Koronavírus-ellátóközpont egészségügyi dolgozói a Baranya segít programban – erről tájékoztatott pénteken közleményben a Baranya Megyei Önkormányzat.Kunhalmi tudja, mire van szüksége az MSZP-nek a következő 10-15 évben
Már három férfi társelnök-jelölt van az MSZP-ben, Tóth Bertalan és Mesterházy Attila mellett az óbudai önkormányzati jelölt Őri László – írta meg az ATV. A portál szerint a női társelnöki posztért induló Kunhalmi nem számol azzal, hogy Mesterházy Attilát választják meg az MSZP férfi társelnökének, mivel Tóth Bertalannal eddig is jó volt az együttműködés a párt élén.Ajánljuk még