orosz anna
Még ki sem hűlt Fekete-Győr András helye, már lehet tudni, ki követi a „trónon”
Még egy nap sem telt el, hogy lemondott a Momentum éléről Fekete-Győr András – miután kétharmados többséggel sajátjai szavazták le a párt küldöttgyűlésén, amiért csúfos vereséget szenvedett az előválasztáson –, már lehet tudni, hogy ki veszi át a szerepét, legalábbis egyelőre. Ez az ember pedig nem más, mint hű kardcipelője, az újbudai alpolgármester, Orosz Anna, akinek jelleméről sokat elárul, hogy miután végigkampányolta az elmúlt időszakot Karácsony Gergellyel, amikor a főpolgármester elvérzőben volt, gyorsan átlépte és Márki-Zay Péter mellé szegődött. Úgy tűnik, a Momentumban a nők az élesebb kések. Orosz Anna csak addig utazott Karácsony farvizén, amíg azt hitte, ő az esélyes jelölt (Videó!)
Tegnap jelentette be a Momentum elnöke, hogy döntöttek: beállnak Márki-Zay Péter mögé, ami azért érdekes, mert korábban azt mondta Fekete-Győr András, hogy egyezzenek meg a felek, hogy ki indul és csak azután döntenek, de tulajdonképpen mindkét félt tudják támogatni. Úgy tűnik megkaphatták a fülest, hogy most nem Karácsony Gergely lesz a nyerő és nyomban kihátráltak mögüle, pedig a főpolgármester még kampányolt is a Momentum újbudai jelöltje, Orosz Anna alpolgármester mellett, sőt még bókolt is neki egy videóban. A XI. kerületi összeborulás egyébként azért is érdekes, mert a kerület polgármesterét a DK adja és a párt egy ismert arcát, Gy.Németh Erzsébetet indították Orosz ellen, de mint eddig soha egy megmérettetésen, most sem sikerült nyernie Gy. Némethnek. Szerettük volna megtudni, hogy ennyi ellentét fényében milyen a hangulat Újbudán a baloldali berkekben és még a Karácsony vs. Márki-Zay cicaharc előtt miért foglaltak állást a momentumosok, de a Momentum üdvöskéje nem vette fel a telefont és visszahívásra sem méltatott bennünket. Politikatörténeti mérföldkő: felelősséget vállalt a Momentum
Újbuda pályázati aloldalán nemrég húsz eladó ingatlan jelent meg, amelyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz-, olykor százmillió forintra is rúg. Az ingatlanok között szerepel a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára nappali ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában, a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, valamint a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobb zöldfelülete. A kerület zöldítésével kampányoló Momentum viszont valószínűleg megérezhette, hogy a kialakult helyzet igencsak kínos rájuk nézve, ezért Orosz Anna, a kerület momentumos alpolgármestere egy Facebook-bejegyzésében azt írta: hibáztak abban, hogy a telek jelenlegi építési engedéllyel történő pályáztatását megszavazták. Szél Bernadett kommunista trükkje: aki nem ért egyet vele és nem szereti őt, az csak a fideszes agymosás miatt gondolkodik így – Kovács Péter a Karanténvlogban
Ezen a héten nem volt szükség Gurmai Zita, Korózs Lajos vagy Szabó Tímea különleges szakértelmére, hiszen a halálkampányt folytató ellenzéki pártok prominens szereplői egymás után csináltak bohócot magukból. Szabó Gergő e heti vendége Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere volt, aki gyorstalpalót tartott Orwell Állatfarmjából a baloldalnak, egyfajta görbe tükröt tartva eléjük. Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig ugyancsak sok feladatot kapott, hiszen széles volt a paletta ezen a héten is: Gyurcsány ifjú munkásőrcsemetéi eredeti ötlettől vezérelve dudálós akciót hoztak össze, amely természetesen az oltásellenes baloldali retorika jegyében telt. A szerencsétlen, ám annál agresszívabb fiatal gyurcsányisták azért időnként elmondták, hogy ők alapvetően oltáspártiak, majd egyből meg is cáfolták magukat. Ehhez képest is mélyebbre kerültünk, hiszen Tordai Bence és Orosz Anna az ATV stúdiójában égette le magát, a baloldali televízióban azonban a műsorvezetők szembesítették szánalmas hazugságaikkal a Párbeszéd és a Momentum politikusait. Gy. Németh Erzsébet sem maradhatott ki a szórásból, ugyanis a főpolgármester-helyettes asszony cinikusan állt a főváros által a budapesti vállalkozóktól elvont pénzekhez, hiszen magyarra fordítva azt üzente: így jártatok. A mai Karanténvlogba befért Szél Bernadett perfomansza is, aki kinyilvánította, hogy aki őt nem szereti, az biztos agymosott, hiszen mindenkinek be kell fogadnia az ellenzéki propagandát. Végül a srácok megemlékeztek Kunhalmi nagybecsű mondatáról is, aki szerint amikor az ellenzék nyitásról beszélt, akkor nem a nyitásról beszélt. Itt tart tehát ma az ellenzék, a kommunista retorika visszatérőben van, persze csak akkor, ha hagyjuk! Nézzétek a Karanténvlogot! Élő adásban égette le magát ocsmány hazugságával a momentumos Orosz Anna, aki cserébe megsértődött és áldozatpózba vágta magát (Karantén-vlog)
Újabb szintet lépett az ellenzéki halálkampány és hergelés ezen a héten, hiszen Gyurcsány ifjú munkásőrei is csatasorba léptek egy rendkívül kreatív dudálós akció keretében, valamint Tordai Bence és Orosz Anna is kitett magáért, akiknek a jobboldalisággal nem vádolható ATV műsorvezetői forrasztották torkukra a szót. Tordai balféknek nevezte a kormányt, szerinte kiderült, hogy a tíz év kormányzás tényleg egy csődtömeg volt, míg Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere szerint egyre kisebb a bizalom az emberekben a kormány és a vakcinák iránt, ezt azonban az ATV két műsorvezetője tényekkel cáfolta. Ez persze lepergett Oroszról, aki áldozatpózba vágta magát, és azt is letagadta, hogy az ellenzék csinál politikai ügyet a vakcinakérdésből. A mai Karanténban bemutatjuk nektek a tárnoki DK-s háziorvost, aki a kínai vakcina ellen riogat, és akit a Pesti Riporter Tárnokon kérdezett meg álláspontjáról és uszító posztjairól. Érdemes lesz megnézni mai adásunkat, hiszen bemutatjuk nektek a kisemberekért mindig krokodilkönnyeket hullató, szemforgató és kenetteljes Gy. Németh Erzsébetet, amint cinikus hangvételben mondja ki: akinek Karácsonyék inkasszózták a bértámogatását, az bizony így járt. Ennyit a baloldali segítségről, látható, hogy mire számíthatnak a "kisemberek". Végül Fekete-Győr András is helyet kapott a mai Karanténban, aki hónapokat készült a nagy programra, azonban két percen belül zavarba hozták, hiszen a családtámogatásokról csak hebegni tudott egy sort, konkrétumra nem volt képes. Egy dolog bizonyos: a jól működő családtámogatási rendszer sincsen biztonságban ezektől a kóklerektől, akik hosszú évek alatt nem voltak képesek a hergelésen és álhírek terjesztésén kívül mással előrukkolni. Nézzétek ma is a Karantént! Átláthatatlan átláthatósággal fizethették ki a Momentumot Újbudán – Pesti riporter (VIDEÓ)
Teljesen átláthatatlan az újbudai átláthatósági biztos működése, akinek még a szerződéséhez is csak alkudozás meg perrel fenyegetőzés után lehet hozzáférni. A Transparency International berkeiből érkezett, Momentum-közeli Nagy Zoltán XI. kerületi munkásságáról nemhogy rosszat, de tulajdonképpen semmit sem tudnak elmondani az ellenzékben lévő jobboldali képviselők. Pedig komoly szükség lenne a szakértelmére, hiszen egyre-másra történnek a korrupciógyanús furcsaságok a DK-s László Imre fennhatósága alatt. Amikor egy közbeszerzés értéke csak úgy hirtelen a háromszorosára növekszik anélkül, hogy bárki tudna erről, akkor tényleg elkezd vágyakozni az ember az átláthatóság után. A jelek szerint viszont kamupozícióról van szó, amelyet csak azért hozott létre a DK-s vezetés, hogy befogja az elítélt, bukott ügyvéd, Czeglédy Csaba zsebébe folyatott pénzek miatt zúgolódó Momentum száját. Másik riportunk főszereplője ismét V. Naszályi Márta, aki nemcsak a Vár lakásbérlőinek ellehetetlenítésén ügyködött az elmúlt évben. Az I. kerület szélsőbaloldali polgármestere nemcsak a kommunizmus gyűlöleti részét érzi, hanem a diktatórikusat is: törvényességi eljárás indult ellene, mert önkényesen megváltoztatta a képviselő-testület által elfogadott költségvetést.