orosz gazdaság
Ezt nem teszi zsebre a félheréjű, halott és rákos Putyin: csökkent az orosz szolgáltatóipar teljesítménye januárban
Negyedik hónapja csökkent az orosz szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) januárban. Az S&P Global gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett felmérése szerint az oroszországi szolgáltatóipari szektor üzleti aktivitása januárban 48,7 pontra emelkedett a decemberi 45,9 pontról. Az S&P Global index 50 pont alatti értéke az üzleti aktivitás csökkenését, az 50 feletti pedig növekedését jelzi. A januári mutató azt jelzi, hogy a múlt hónapban lassult a visszaesés decemberhez képest.Oroszországban gyorsult a termelői árak csökkenése decemberben
Oroszországban havi és éves összevetésben egyaránt gyorsult a termelői árak csökkenése decemberben az orosz statisztikai hivatal adatai szerint.Aki mer, az nyer – ezzel a gondolattal születhetett meg Putyin háborús költségvetése
Az orosz elnök nem aprózta el: mindent egy lapra tesz „a pénz nem számít!” mottó jegyében. Ez ebben a formában persze inkább PR-fogás, de ha csak a 43 százalékos eredeti védelmi büdzsénövelést nézzük, már az is horribilis emelkedést jelent – írta meg a Mandiner a Bloombergre hivatkozva.Tévedtek az elemzők – A várakozásokkal ellentétben erősödött a rubel és csak kismértékben csökkent az orosz GDP
A várakozásokkal ellentétben nagyjából 2,5 százalékkal csökken 2022 végére az orosz bruttó hazai termék (GDP) – mindezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be a Stratégiai Fejlesztések és Nemzeti Projektek Tanácsának csütörtöki telekonferenciáján. Az elemzői várakozások korábban 20 százalékos csökkenést jeleztek.Putyin: az orosz kereskedelem új piacokra összpontosít
A nemzetközi kereskedelem válságban van, Oroszország pedig új piacokra összpontosítja exportját és importját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfőt.Putyin biztos abban, hogy az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, sőt, nagyon meg fog erősödni
Az orosz gazdaság nem fog elszigetelődni, fejlődésében a magánvállalkozásokra fog támaszkodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén elmondott beszédében, amelyben a világgazdaság gondjaiért a Nyugatot tette felelőssé. Az államfő véleménye szerint ami a világban történik, az nem az utóbbi hónapok eseményei, köztük az ukrajnai háború, hanem a G7-csoport régóta folytatott felelőtlen politikájának következménye, beleértve az ellenőrizetlen kibocsátást és a fedezetlen adósságok felhalmozását. Az inflációért, az élelmiszer- és energiaproblémákért a Nyugat elhibázott gazdaságpolitikáját tette felelőssé. Úgy vélekedett, hogy az orosz „különleges hadművelet” a Nyugat számára ürügy, hogy a problémákért a felelősséget Oroszországra hárítsa.Ajánljuk még