Pesti Srácok

Putyin: az orosz kereskedelem új piacokra összpontosít

Putyin: az orosz kereskedelem új piacokra összpontosít

A nemzetközi kereskedelem válságban van, Oroszország pedig új piacokra összpontosítja exportját és importját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfőt.

– mondta Putyin.

Tokajev első külföldi útja Moszkvába vezetett, miután november 20-án újabb 7 évre újraválasztották. A találkozón Putyin ismét gratulált neki választási győzelemhez, és sok sikert kívánt az ország politikai és társadalmi-gazdasági életének átalakítására irányuló tervei megvalósításához. Az orosz elnök szerint a két ország együttműködésének jó kilátásai vannak, egyebek között a csúcstechnológia területén. Mint mondta, Oroszország továbbra is Kazahsztán legnagyobb tőkebefektetője, az orosz beruházások mértéke megközelíti a 17 milliárd dollárt. A felek közösen több mint 30 nagy beruházási projektet hajtanak végre a gazdaság minden kulcsfontosságú ágazatában. Putyin hozzátette, hogy Oroszország 89 régiója közül 76 közvetlen kereskedelmi és gazdasági kapcsolatot alakított ki kazahsztáni partnerekkel.

PestiSracok facebook image

Tokajev kijelentette, hogy Kazahsztán megteszi a szükséges erőfeszítéseket az orosz beruházások biztonságának szavatolása érdekében, és újabb befektetéseket kíván az országba csábítani. Megjegyezte, hogy Kazahsztán nem korlátozza a kereskedelmét Oroszországgal. Az újraválasztott kazah elnök korábban azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország békés és "sokvektorú" külpolitikát fog folytatni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Mihail Mecel

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?