orosz istván
Biztos jó dolog, hogy elkapjátok ezeket a maffiózókat? - Így "harcolt" a titkosszolgálat Gyurcsányék idején a szervezett bűnözés ellen
Hosszú interjút adott a HVG-nek a Szilvásy-féle kémügyben bűnpártolással vádolt, majd bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett Laborc Sándor. A volt NBH-vezér beszélt többek között a Pegasus-ügyről, a 2006-os eseményekről és ezek kapcsán vezető fideszes politikusokat is érintő adatgyűjtésről, illetve Portik Tamás maffiózóval folytatott találkozóiról. Laborc az interjúban érintette az akkori titkosszolgálat és a rendőri vezetők közötti konfliktust is, ami szerinte a rendszerváltás után másfél évvel kezdődött, amikor „az NBH figyelte a szervezett bűnözést”. Az egykori főigazgató szerint az akkori szolgálatok mindig kizárólag szakmai alapon jártak el, igaz, ennek ellentmond Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője portálunknak adott korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek.Az Ügy a Pesti TV-n: Leszámolások, áruló rendőrök, félrevitt nyomozások (videó)
Eddig megoldhatatlannak hitt maffialeszámolások ügyében indított újra nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ezek a merényletek részei voltak a '90-es években dúló, rengeteg halottal járó alvilági háborúnak. Az Ügy legújabb adásában leporoljuk a régi aktákat, de arra is keressük a választ, hogy miért nem sikerült annak idején elfogni a robbantások és gyilkosságok elkövetőit.Elásott stróman, bérgyilkosok, áruló titkosszolgák – Szavazzanak az év alvilági PS-sztorijára!
Újra itt van az év vége, és arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak az év legjobb alvilági PS-cikkére! Pikáns sztorikból akadt idén is bőven, például megírtuk, hogy egy budapesti ügyvédnő éppen a Gyurcsány-párt volt politikusával akarta megöletni haragosát, ám Kőrös Gusztáv és társai csúnyán átverték a nőt, amiből végül rendőrségi ügy is lett. Büszkék lehetünk arra is, hogy a júniusban szabadult, súlyos bűncselekmények miatt tizennyolc évig börtönben ülő, ám a móri ügyben ártatlanul elítélt Kaiser Ede együtt nyilatkozott portálunknak Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta Tatabánya mellett azokat a fegyveralkatrészeket, amelyek végül elvezették a hatóságokat a valódi tettesekhez. Műsorunkban megszólalt Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredes, aki a móri nyomozás egyik vezetője volt, és aki elsőként fogalmazta meg kételyeit Kaiser bűnösségével kapcsolatban, illetve vendégünk volt Kaiser Ede védője, Dezső Antal, aki a kezdetektől biztos volt abban, hogy védencének nincs köze az öldökléshez. De elsőként adott a börtönből videointerjút a PestiSrácok.hu-nak a több bérgyilkossággal is vádolt Dér Csaba, valamint nyilatkozott nekünk a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is, aki súlyos hatósági visszaélésekről rántotta le interjúnkban a leplet. Ezeken kívül azt a hírt is mi robbantottuk, hogy keresik a romagyilkosságok felbujtóit, valamint exkluzív interjút is közöltünk az érdi leszámolás szemtanúival. Persze az év utolsó napjaiban sem hagytuk unatkozni olvasóinkat, hiszen fontos részleteket osztottunk meg a tizenegy éve köddé vált, nemrég kiásott MTK-s focista rejtélyes eltűnéséről. A férfit a gyanú szerint a szocialista kormányok alatt milliárdokkal kitömött Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető büntetőügy egyik elítéltje, H. Attila gyilkolta meg. Az Eclipse-ügy az elmúlt évtizedek egyik nagy bűnügyi-gazdasági botránya volt. Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években az MSZP-kormányok idején. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!Egykori drognyomozó vezetésével fogtak össze a szülők Bátonyterenyén, hogy kiűzzék városukból a kábítószert (VIDEÓ!)
Csavarlazítóval lefújt dohány, filléres drogként eladott mérgek - a Mátra alján fekvő Bátonyterenyén mindennapos látvány az agresszív, meggörbült testartású fogyasztók látványa. A helyi szülők - élükön a portálunknak megszólaló Orosz István exzsaru - megelégelték az elharapódzó drogproblémát és léptek. Hétvégenként "kommandós" edzéseket tart, maga köré gyűjtve a legsérülékenyebb korosztályba és társadalmi csoportba tartozó gyerkőcöket, emellett a lakosokkal összefogásban nekiláttak a drogdílerek elűzésének is. A szegényebb rétegek által használt szemétdrogok mellett azonban Bátonyterenyén a kokain is jelen van, amely egy fiatal, kisgyerekes férfi haláláért is felelős. Az ő tragédiáját édesanyja meséli el kameránknak."Ha Vizoviczki úgy dönt, hogy mindent kipakol a politikai kapcsolatairól, akkor lennének meglepetések" (PS-interjú!!)
Sokan megdöbbennének, ha Vizoviczki László vagy Portik Tamás úgy döntene, hogy mindent kipakolnak a magas rangú politikai kapcsolataikról – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője, aki szerint elképzelhető, hogy ezek a bűnözők komoly bizonyítékokkal tarthatják sakkban egykori támogatóikat. A kecskeméti maffiaügy felgöngyölítőjét emellett még a jogerősen lezárult Portik-perről, a Jakubinyi-ügyről, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) jelenlegi vezetője elleni lejáratási kísérletről, valamint a maffiával üzletelő politikusokról is faggattuk."El akartak tőle venni valamit" - Drogkereskedők végezhettek a fiatal felderítővel
Feladta a Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indult, mindössze nyolc hónapig folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, mivel nem sikerült kideríteni, hogy kik állnak a gyilkosság hátterében – értesült a PestiSrácok.hu. Noha úgy tudjuk, a kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozóval drogkereskedők végezhettek, konkrét bizonyíték az eljárás megindítása előtti, Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett titkos információgyűjtés során sem került elő az elkövetők ellen.Pénzért ölték meg húsz éve a fiatal felderítőt?
Újra nyomozást rendelt el tavaly decemberben az ügyészség Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében - értesült a PestiSrácok.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályán elsősorban kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozó fejbe lőtt holttestét a Hajógyári-sziget Árpád híd felőli részén, 1995 nyarán emelték ki a Dunából. Információink szerint azért került sor a rendőrgyilkosság – egyszer már megszüntetett - nyomozásának továbbfolytatására, mivel olyan új adatok kerültek a nyomozóhatóság birtokába, amelyek elvezethetnek a rejtélyes haláleset megoldásához.Ajánljuk még