Pesti Srácok

"El akartak tőle venni valamit" - Drogkereskedők végezhettek a fiatal felderítővel

"El akartak tőle venni valamit" - Drogkereskedők végezhettek a fiatal felderítővel

Feladta a Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indult, mindössze nyolc hónapig folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, mivel nem sikerült kideríteni, hogy kik állnak a gyilkosság hátterében – értesült a PestiSrácok.hu. Noha úgy tudjuk, a kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozóval drogkereskedők végezhettek, konkrét bizonyíték az eljárás megindítása előtti, Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett titkos információgyűjtés során sem került elő az elkövetők ellen.

Felfüggesztette a Szabó János rendőr zászlós húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében indított eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség szóvivője. Nagy Andrea elmondta, az ügyészség azért döntött így, mert álláspontjuk szerint "a bűncselekmény elkövetője a továbbfolytatott nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján sem volt megállapítható". Emlékezetes, a PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly december 2-án nyereségvágyból, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást Szabó János egykori rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályán elsősorban kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozó fejbe lőtt holttestét 1995. július 31-én emelték ki a Dunából. A gyilkosság után egy hónappal csupán halált okozó testi sértés (!) miatt rendelték el a nyomozást, mert eltérő szakértői vélemények születtek a rendőr sérülését illetően és nem tudták pontosan megállapítani, mi okozta Szabó János halálát. Később azonban világossá vált, a rendőrt fejbe lőtték.

szabo janos rendor
A fiatal rendőrt máig ismeretlen személyek 1995 nyarán gyilkolták meg. Fotó: blikk.hu

Az NVSZ-es szál vezetett a nyomozás elrendeléséhez

PestiSracok facebook image

A „döglött akta” leporolására húsz évvel az eset után azért került sor, mert olyan új adatok, információk merültek fel a gyilkossággal kapcsolatban, amelyek elvezethetnek a rejtélyes haláleset megoldáshoz. Úgy tudjuk, hogy az 1995-ös rendőrgyilkosság nyomozásának újraindítása ahhoz a vizsgálódáshoz vezethető vissza, amelyet Portik Tamás és Vizoviczki László letartóztatása után, a 90-es évek rendőri korrupciós ügyeinek feltárása kapcsán indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). Az NVSZ sok más visszaélésgyanús ügy mellett azt vizsgálta, hogy szakmai hibák, vagy az alvilággal együttműködő hivatásosok árulása miatt nem sikerült felderíteni számos, a 90-es években elkövetett gyilkosságot, alvilági leszámolás hátterét. Portálunk korábban ezzel összefüggésben megírta, hogy noha a védelmi szolgálatnak sikerült azonosítani, hogy kik voltak a nagy port felvert eljárásoknál azok a 90-es években hivatalban lévő, feltételezhetően súlyos bűncselekményeket elkövető rendőrök, akiknek köszönhetően több leszámolásos gyilkosság nyomozása tévútra lett terelve, ellenük elévülés miatt már nem lehetett nyílt nyomozást indítani.

Egy évig sem nyomoztak

Információink szerint utóbbi felderítő munka mellékszálaként jutott olyan adatokhoz az NVSZ, hogy a fiatal rendőr biztosan gyilkosság áldozata lett. Ezek után leírták az esetről beszerzett információkat, az általuk feltételezett elkövetői kört, majd az aktát eljuttatták a Legfőbb Ügyészségre, ahol az a döntés született, hogy a nyomozás elrendelésére utasítják a Központi Nyomozó Főügyészséget. Annak ellenére döntöttek így, hogy értesüléseink szerint az elkövető, vagy elkövetők ellen konkrét bizonyíték nem került elő az eljárás megindítása előtti titkos információgyűjtés során. A nyílt nyomozásban később meghallgatták azokat a személyeket – köztük az áldozat több egykori munkatársát - is, akik tudhattak valamit a rejtélyes halálesetről, mégis, alig több mint nyolc hónap után eredménytelenül zárták le az eljárást. Nem lehetett ugyanis megnyugtatóan tisztázni, hogy kik állnak a bűncselekmény hátterében.

orosz istvan
Egykori főnöke továbbra is bízik abban, hogy előkerülnek Szabó János gyilkosai. Fotó: PS

"El akartak tőle venni valamit"

A PestiSrácok.hu információi megegyeznek azokkal a korábbi sajtóhírekkel, hogy a rendőr zászlóst drogkereskedők ölhették meg. Noha a fiatal, tapasztalatlan felderítő nem volt szolgálatban, amikor meggyilkolták, de az osztályon az volt a dolga, hogy olyan informátorokkal tartsa a kapcsolatot, akik kábítószeres, vagy egyéb, az osztály hatáskörébe tartozó bűncselekményekről adatokat tudtak szolgáltatni. Nem kellett bűnbandákba beépülnie, de kapcsolatai között bőven akadtak bűnözők, vagy azokhoz köthető emberek. Mivel a meggyilkolása miatt újraindult nyomozást nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt rendelték el, sejthető az is, hogy a háttérben valamilyen pénzhez, vagy anyagi dologhoz köthető indíték állt. Orosz István, a rendőr zászlós egykori főnöke, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője is azt nyilatkozta portálunknak, hogy annak fényében, hogy nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyomoztak, feltételezhető, hogy azért ölték meg egykori beosztottját, mert „el akartak tőle venni valamit, ami a birtokában volt”. Ez szerinte lehetett kárpótlási jegy, amikkel a családja rendelkezett, de - munkája miatt - akár kábítószer is, amit, ha egy "füles" alapján hozzá került, el akart juttatni a szolgálati helyére. Orosz István a nyomozás felfüggesztésével összefüggésben elmondta azt is, számára nagyon nyomasztó, hogy volt munkatársa gyilkosai a mai napig szabadlábon vannak, ugyanakkor bízik benne, hogy akik Szabó János megölésében részt vettek, tettükért egyszer felelni fognak.

Címlapfotó: 24.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.