orosz offenzíva
Bahmut 2.0 – Így néz ki jelenleg Avgyijivka ostroma
Az orosz–ukrán háborúban a városok úgy vesztik el stratégiai jelentőségüket, ahogy éppen a front alakul. Bahmut azért volt fontos orosz célpont, mert az ukránok azzá tették. Ha nem nyilvánítják erődnek, amit az utolsó emberig tartani kell, akkor az oroszok nem használják ki arra a várost, hogy kivéreztessék ellenfelüket, és amikor Kijev kénytelen volt feladni a települést a hatalmas veszteségek hatására, hirtelen jelentéktelen kis faluvá vált a nemzetközi sajtóban. A játék most megismétlődik, azzal az apró különbséggel, hogy Avgyijivka akkor sem veszti el stratégiai jelentőségét, ha a világ szakértői azt szeretnék: az északi front erődje akár a front összeomlását is elhozhatja. Fordítsuk tehát tekintetünket a Közel-Keletről a még közelibb Keletre, és nézzük, hogyan alakul az orosz–ukrán háború egyik legfontosabb csatája.Előrenyomulnak az orosz erők Kupjanszknál a moszkvai katonai tárca szerint
A Kupjanszknál támadó orosz rohamosztagok javítottak helyzetükön az arcvonalon - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve. A tábornok több visszavert ukrán támadásról számolt be, amelyek során, mint mondta, a frontvonalon 730-nál több ukrán katona esett el, közülük a legtöbben, mintegy 250-en a Donyeck környékén vívott harcokban. Konasenkov a megsemmisített ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között a 72. gépesített dandár vezetésipontját a donyecki régióban lévő Paraszkovjivkánál, három lőszerraktárt, egy SzT-68-as lokátort, egy Szu-25-ös harci gépet, két harckocsit, két amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró tarackot, egy amerikai AN/TPQ-50 lövegelhárító radart, valamint két amerikai M777-es vontatott tarackot.Öt Harkiv megyei település elfoglalását jelentette be egy orosz tisztségviselő
Öt település került az orosz erők ellenőrzése alá az elmúlt napokban Harkiv megyében - jelentette ki Vitalij Gancsev, a régió Moszkva által kinevezett katonai és polgári közigazgatásának vezetője kedden a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna adásában.Kupjanszk környéki orosz előrenyomulásról számolt be az orosz katonai szóvivő
Az orosz erők Kupjanszk környékén támadva kedvezőbb állásokat foglaltak el, a többi frontszakaszon pedig visszaverték az ukrán támadásokat - jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint a nyugati csoporthoz tartozó orosz erők rohamosztagai a kupjanszki taktikai irányban, a Harkiv megyei Vilsana és Persotravneve települések térségében az elmúlt három nap során a front 11 kilométeres szélességében több mint három kilométert nyomultak előre.Elon Musk orosz győzelemre számít az elhúzódó háborúban
Ukrajna további területeket veszíthet, ha ellentámadása kudarcba fullad – közölte Elon Musk a Twitteren.Katlanba kerülhetnek az ukrán csapatok? – Jelentős orosz csapatmozgásokról érkeznek hírek (Videó)
Hetek, hónapok óta foglalkoztatja a nyugati médianyilvánosságot az ukrán ellentámadás ügye, amelyről viszont egyre ellentmondásosabb hírek érkeznek. Eközben viszont úgy tűnik, hogy Wagner-lázadás ide vagy oda, az oroszok katlanba zárhatják az ukrán ellentámadás ékét adó csapatokat.Előretörtek az orosz csapatok a keleti frontvonalon
Az al-Dzsazíra arról ír, hogy heves küzdelem folyik Ukrajnában a keleti és déli fontvonalon, miközben az orosz csapatok a keleti frontvonal négy szakaszán is heves harcok árán nyomulnak előre – ezt Hanna Maljar, ukrán védelmi miniszterhelyettes ismerte el a közösségi oldalán.Menekülésre szólította fel az ukrán hadsereg egy teljes megye lakosságát
Az ukrán hadsereg menekülésre szólította fel csütörtökön az orosz határ menti, északkeleti fekvésű Szumi megye lakóit a folytonos tüzérségi támadások miatt.Az ukránok úgy tudják, az oroszok május 9-ig be akarják venni Bahmutot
Oroszország május 9-ig, a második világháborút a nyugati fronton lezáró győzelem napjáig át akarja venni az ellenőrzést a Donyeck megyei Bahmut fölött, ezért máshonnan a városhoz vezényelnek újabb Wagner-zsoldosokat – közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes pénteken a Telegramon.Ajánljuk még