Pesti Srácok

Az ukránok úgy tudják, az oroszok május 9-ig be akarják venni Bahmutot

Az ukránok úgy tudják, az oroszok május 9-ig be akarják venni Bahmutot

Oroszország május 9-ig, a második világháborút a nyugati fronton lezáró győzelem napjáig át akarja venni az ellenőrzést a Donyeck megyei Bahmut fölött, ezért máshonnan a városhoz vezényelnek újabb Wagner-zsoldosokat – közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes pénteken a Telegramon.

A tisztségviselő hangsúlyozta: az ukrán katonák nem engedik áttörni a védelmüket, és az ukrán tüzérség megsemmisítette a Wagner csoport lőszertároló helyeit Bahmutnál.

Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó Wagner katonai magánvállalat vezetője pénteken bejelentette, hogy a zsoldoscsapat május 10-én elhagyja Bahmutot. Ezt azzal indokolta, hogy elfogyott a lőszerkészletük. Szavai szerint zsoldosai "lőszer híján értelmetlen halálra vannak ítélve".

A dél-ukrajnai Herszon megye kormányzói hivatala azt közölte, hogy az orosz erők ismét irányított légibombákkal támadták pénteken a régiót, aminek következtében az eddigi információk szerint egy helyi lakos sérült meg, összedőlt egy templom, és mintegy 12 lakóházban keletkeztek károk. Az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős minisztérium közölte, hogy pénteken újabb nyolcvan, harcokban elesett ukrán katona holttestét szállították haza. Arról nem tájékoztattak, hogy az orosz félnek átadták-e elesett orosz katonák holttesteit.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Libkos

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.