orosz-ukrán háború
Szó sincs arról, hogy tarra lesznek vágva az erdők – A hazai erdőállomány továbbra is gyarapodni fog, a valóság ismét arcul csapta a hisztériakeltő kamuzöldeket
Óriási hisztit csapott egy saját maga által generált kamuhírből a kamuzöld baloldal, amely látványosan és szándékosan nem nézett utána, milyen valós törvényi háttere is van annak a döntésnek, hogy az energia-veszélyhelyzetre való tekintettel a korábbinál nagyobb mértékű fakitermelést tesz lehetővé. A valóság természetesen teljesen más képet mutat, és eleve botrányos az a gyanusítás, hogy a hazai erdőállomány gyarapításán évek óta dolgozó kormány és szaktárca tarra vágatná az erdőket. Mégis, most ezt próbálja meg beetetni követőivel az erdőgazdálkodáshoz IS értő ellenzék. Portálunknak a témában nyilatkozó Nagy István agrárminiszter is kiemelte: a kormány döntése arról szól, hogy a faállomány természetes gyarapodásából szabadítottak fel egy bizonyos arányt, tehát „csak” a faállomány gyarapodásának mértéke csökken, de a faállomány még így is növekszik. Ráadásul a többlet fakivágást is „államilag ellenőrzött körülmények között, elhivatott erdészek hajtják végre, a természetvédelmi hatóság engedélyével”. Aki bedőlt a baloldal állításának, hogy „tűzifára aprítják a magyar erdőket”, annak érdemes lesz elolvasni ezt a cikket... Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.