oroszország
Megkésett győzelmi parádé Moszkvában
A náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából tartandó katonai díszszemle éjszakai (?) próbája a moszkvai Vörös tér 2020. június 17-én. A járvány miatt május 9-én elmaradt katonai parádét június 24-én tartják meg. Oroszország számára még mindig az egyik legfontosabb nemzeti identitásképző történelmi esemény a sztálini Szovjetunió II. világháborús győzelme.Bécsben tárgyal az amerikai és az orosz követ a fegyverzetkorlátozásról a jövő héten
Bécsbe utazik hétfőn Marshall Billingslea, az amerikai elnök különmegbízottja, ahol kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyal a fegyverzetkorlátozás kérdéseiről – tudatta az amerikai külügyminisztérium Washingtonban, helyi idő szerint pénteken.A német ügyészség szerint Oroszország rendelte meg az egykori csecsen parancsnok tavalyi meggyilkolását Berlinben
Egy orosz állampolgár ellen emelt vádat csütörtökön a német ügyészség a 2019. augusztus 23-án, Berlinben meggyilkolt georgiai férfi ügyében. A vádhatóság szerint az orosz vezetés adhatott megbízást a bűncselekményre.Kreml: Kína és India képes önállóan rendezni határkonfliktusát
Oroszországot nyugtalanítják a Kína és India határán történt katonai összetűzésekről szóló jelentések, ugyanakkor az az álláspontja, hogy a két ország képes önállóan rendezni a konfliktust – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán, újságíróknak.Fertőtlenítő alagúttal védik Putyin rezidenciáját
Oroszországban az elmúlt napon 7478-cal, 553 301-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Ez 1,4 százalékos napi növekményt jelent, amely május 1-je óta először nem éri el a 8 ezer főt. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 31,8 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 2387-tel, 241 481-ra csökkent. A halálozások száma 194-gyel, 7478-ra, a gyógyultaké pedig 10 036-tal, 304 342-re emelkedett. Moszkvában a diagnosztizált fertőzések száma 1065-tel – ez az április 12. óta a legalacsonyabb növekmény –, 209 385-ra, a halottaké 48-cal, 3434-re, a gyógyultaké pedig 2271-gyel, 128 385-re nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 15,6 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 284,6 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 308 896 embert tartanak megfigyelés alatt.Az oroszok még küzdenek a vírussal
Oroszországban az elmúlt 24 órában újabb 8706 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, és ezzel az eddigi összes fertőzés száma 520 129-re emelkedett – tájékoztatta a sajtót szombaton az új koronavírus-fertőzés terjedése elleni küzdelemmel foglalkozó operatív stáb.Orbán Viktor: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít az Oroszországgal felépített kapcsolatainak
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki jókívánságait az Oroszországi Föderáció nemzeti ünnepe, Oroszország napja alkalmából Vlagyimir Putyin államfőnek és Mihail Misusztyin miniszterelnöknek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.Civileken is teszteli a koronavírus elleni vakcinát az orosz hadsereg
Civil önkénteseket is elkezdett felkészíteni a Covid-19 elleni vakcina klinikai tesztelésére az orosz hadsereg – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.Babiš: Csehország kiutasította a prágai orosz nagykövetség két munkatársát
Csehország kiutasította a prágai orosz nagykövetség két munkatársát, mert tevékenységükkel kárt okoztak a cseh-orosz kapcsolatokban – jelentette be Andrej Babiš cseh miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten, pénteken, Prágában.Ajánljuk még

















