országjárás
Pániküzemmódban a DK – Dobrev Klára országjárása maszkban és maszk nélkül – Az ATV-ben azt hazudta, vigyáznak egymásra
Pániküzemmódba váltott a DK, miután kiderült, hogy Dobrev Klára országjárása során megfertőződött koronavírussal. Most mindenkit hívnak, akivel a főnökasszony találkozott maszkban vagy maszk nélkül. Facebook-posztjában maga árulta el, hogy rendszeresen jár tesztelni – ahogy férjeura bérmálkozni –, most is rutinszerűen ment, de pénteken pozitív lett a koronavírus-tesztje, hiszen már tünetei is vannak, lázas és fáj a feje. Íme, egy kis áttekintés az EP-képviselő e heti programjáról.Díjmentesen utazhatnak és megismerhetik az országot a gyermekek a „Hol vagy, Kajla?” program keretében
A gyermekes családok országjárását és aktivitásának növelését célozta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kezdeményezett kampány, mely ugyan csak három hete indult, de máris óriási érdeklődés és siker övezi. A „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampány amellett, hogy a gyermekek, valamint családjaik megmozdítását tűzte ki célul, nem titkoltan azt is szem előtt tartotta a program kigondolásakor, hogy a gyerekek jobban megismerjék saját hazájukat.Deutsch Tamás a PS-nek: Az Európai Néppárt már a bevándorláspárti baloldallal működik együtt (PS-videó!)
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő Budapesten, az I. kerületben tartott fórumot szerdán. A téma természetesen nem volt más, mint a 2019-es európai parlamenti választások tétje, az, hogy a bevándorláspárti, vagy a tömeges migrációt elutasító politikai erők kerekednek-e felül. És ezzel szoros összefüggésben a közbiztonság megőrzése nálunk, és annak rohamos romlása Nyugat-Európában. A képviselőt többek között arról kérdeztük, milyen koalíciók képzelhetők el a választásokat követően, és hogyan értékeli az Európai Néppárt balra tolódását. És természetesen Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor közelgő találkozójáról is kérdeztük. Nézze meg a helyszínen készített riportunkat!Szijjártó: Weber súlyosan megsértette a magyarokat (PS-videó!)
A magyar emberek szavazata ugyanannyit ér, mint más uniós országok szavazata - hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfői veresegyházi fórumán. A PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy nem fognak olyan jelöltet támogatni, aki nem tiszteli a magyar választópolgárokat, azt azonban nem tudtuk meg, hogy van-e esély arra, hogy az FPÖ pártcsaládjába lépjen be a Fidesz.Hidvéghi: A Fidesz országjárásba kezd és választási fórumokat tart
Országjárásba kezd a Fidesz: a kormánypárt a következő hetekben európai parlamenti (EP-) választási fórumokat tart az egész országban - közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.Sajtóklub: A Jobbik pártigazgatója akkora észkombájn, mint Medgyessy Péter volt
Legutóbb Medgyessy Péter volt akkora észkombájn, mint most Szabó Gábor a Jobbik pártigazgatója – mondta Huth Gergely az Echo TV országjáró Sajtóklubjának miskolci állomásán. A PestiSrácok.hu főszerkesztője arra reagálva mondta mindezt, hogy a Jobbik a kiskunhalasi, LMP-s képviselő-jelölt Midi Melánia után, most kisgazdákat próbált megvenni. Szabó Gábor jobbikos pártigazgató és Staudt Gábor jobbikos képviselő szerződésben fektették le, mit várnak a pénzért cserébe az FKGP-től.Beindul a Botka Vándorcirkusz - A nép közé, panaszgyűjtő körútra indul a kulákverő Laci
Újabb országjárásba kezdett Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton, hogy a tavasszal meghirdetett, új, igazságosabb Magyarországot megcélzó baloldali politikájának részleteit ismertesse a választókkal. Erről a szocialista politikus számolt be az MTI-nek, miután látogatást tett Tiszaújvárosban.Ajánljuk még