országos vérellátó szolgálat
A véradások a veszélyhelyzet alatt is folyamatosak
Vérre a koronavírus-járvány idején is szükség van, a véradások a jelenlegi veszélyhelyzet alatt is folyamatosak, a biztonsági előírások megtartásával – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt az MTI-vel pénteken, a véradók napján.A véradást is nehéz helyzetbe hozta a járvány
A járványügyi korlátozások a véradások szervezését is megnehezítették; csökkent is a vérellátóhoz beérkező vér mennyisége, jelenleg ugyanakkor ez még nem okoz gondot. Probléma, hogy bezártak azok a közösségi terek, oktatási intézmények, ahol rendszeresen szerveztek véradást; sok munkahelyen home office-t vezettek be, így ott is nehezebben érik el a véradókat, ráadásul a véradó kamionok sem működhetnek.Már több, mint háromszázötvenen jelentkeztek vérplazmadonornak
A felhívás óta már több, mint háromszázötvenen jelentkeztek vérplazmadonornak – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán.Lecsengőben a vírus, így egyre több szervátültető műtétet végezhetnek hazánkban
A koronavírus miatt – elsősorban márciusban és áprilisban – jelentősen lecsökkent a szervátültetések száma, ám lecsengőben a járvány és visszaáll a régi rend a szervátültetésben és adományozásban – mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Koronavírus – Negyvenkilenc helyszínen szerveznek véradást az országban szerdán
Negyvenkilenc helyszínen szerveznek véradást szerdán az országban – mondta Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat véradásszervezője az M1 aktuális csatornán.Hadházy maga a korrupció - Magyar cégek kárára a gátlástalan Roche szekerét tolja a pókemberkedő politikus
A súlyos, világszerte tomboló koronavírus-járványt is kihasználva áskálódik és lobbizik a hazánkból évente milliárdos profitot kitalicskázó külföldi gigamultik érdekében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki azok után, hogy kormánypártiakat vádolt meg a hazánkba érkező maszkok és védőfelszerelések megdézsmálásával, újabb aknamunkájával és magyar tulajdonú vállalkozás piacról való kiszorításával, egy külföldi cég szabadrablását tenné lehetővé a hazai laborpiacon, amellyel évente több százmilliós, milliárdos kárt okozna a magyar egészségügynek. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, az ex-LMP-s Hadházy Ákos és a magyar laborpiacot, amúgy is gátlástalanul letaroló, külföldi érdekeltségű Roche Magyarország Kft. két frontos támadást indított a klinikai és egészségügyi laboratóriumok és intézmények ellen, előbbi a Roche szekerét tolva az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) laborbeszerzéseit támadja, leterítve ezzel a vörös szőnyeget a Roche előtt, utóbbi pedig saját modernizációs javaslataival bombázza a klinikákat és egészségügyi központokat, hogy egy másik, adott esetben magyar cég kiszorításával mindenhova betehesse a szőrös lábát.Ajánljuk még