őshonos kisebbségek
Vincze Lóránt a PS-nek: ha a kisebbségek helyzete rendezve van, az a békét is elhozza (VIDEÓ)
"Ha a kisebbségek helyzete rendezve van, akkor az a békét is elhozza a többségi nemzet számára, de ezen túl még gazdasági felemelkedést is, ez látszik azokon a régiókon, ahol jólműködő autonómiák vannak" - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Vincze Lóránt erdélyi EP-képviselő, a FUEN elnöke, akinek felidéztük, a kisebbségekről sok államban nemzetbiztonsági kockázatként beszélnek. Mint a politikus kiemelte, Dél-Tirolban, Nyugat-Belgiumban felemelték a kisebbséget a többség mellé, egyfajta társnemzeti státusban, a kisebbségi nyelvet hivatalosként ismerték el, és ez segített ahhoz, hogy mostanra gazdasági felemelkedés, etnikai béke legyen.Miért csak az „Elvirákat” védi az európai uniós jog?
Georg Jellinek szerint a jog az erkölcs minimuma. Vagyis a jogalkotásnak, de a jogalkalmazásnak is iránytűként kellene szolgálnia a társadalom felé, hogy meghatározza, hogy mi a megfelelő magatartás és mi nem az. Irányt kellene adnia az egyes tagállamok jogrendszerének, jogalkalmazásának és az Európai Unió jogának és jogalkalmazásának a polgárok számára. Most is ezt teszik, csak az az irány, amelybe az Európai Unió jelenleg mutat, arról nyugodtan kijelenthetjük, hogy homlokegyenest szemben áll az alapító atyák erkölcsiségével.Az USA komolyan veszi a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos aggodalmakat? - Egy elhallgatott konferencia tanulságai
Lényegében nem volt eltitkolva az amerikai nagykövetség által még április 26-án rendezett konferencia, hiszen a sajtót bejárta David Pressman nagykövet megnyitóbeszéde, amelyben keményen ostorozta a magyar kormány általa cinikusnak bélyegzett hozzáállását az orosz-ukrán háborúhoz és a békéhez. Ami viszont el volt titkolva, az a konferencia célja, mégpedig, hogy amerikai közvetítéssel közelebb hozza az ukrán és a magyar diplomáciát. Nyilván ebben éppen Pressman beszéde nem segített. Az emiatt némileg ellentmondásossá vált konferencián ugyanakkor több előadó segített rávilágítani az eltérő álláspontok sajátosságaira, a megoldási lehetőségekre. Egyikük, Kalmár Ferenc, aki az magyar-ukrán vegyesbizottság magyar elnöki minőségében vehetett részt a konferencián, portálunknak részletesen beszámolt annak tanulságairól. Ha már a konzervatív sajtót amúgy is elfelejtették meghívni...Szili Katalin: olyan világban élünk, ahol Nyugaton azzal foglalkoznak, hogy az a négyéves, aki még hisz a Mikulásban, dönthessen nemi ügyekben
Egy nagyon furcsa világban élünk, egy olyan világban, ahol ez a ma nyugatinak nevezett globalista közeg egy óriási identitászavarban szenved, és a mérhetetlen jólétében nem tud mit kezdeni magával – fogalmazott portálunknak adott interjújában Szili Katalin. A KDNP-s politikus hozzátette, ilyen helyzetben fordulhat elő, hogy Nyugaton azzal foglalkoznak, hogy az a négyéves gyerek, aki egyébként még hisz a Mikulásban, dönthessen nemi ügyekben.Timmermans, Jourová és Von der Leyen miatt kivár a nemzeti régiókért indított sikeres európai polgári kezdeményezés benyújtásával a Székely Nemzeti Tanács
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított, és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával – jelentette ki Izsák Balázs SZNT-elnök kedd délutáni sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.A nemzeti identitás is legyen alapvető emberi jog - A Kárpát-medencei kisebbségvédelem új dimenziókat nyithat a nemzetközi jogban
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális kiszolgáltatottságban láthatóan nem elegendő az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyenlőség elismerése - fogalmazott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nemrégiben megjelent Kárpát-medencei kisebbségvédelmi kalauz második, Romániát górcső alá vevő kötete kapcsán beszélt arról, hogy a kisebbségek helyzetének vizsgálata új szempontokra mutat rá az alapvető emberi jogok tekintetében is. A kötetet jegyző Markó Attila jogász, kisebbségjogi szakértő a sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, Románia arról híres, hogy minden minisztere valamilyen reformot akar végrehajtani, ami miatt egymást érik az átszervezések a közigazgatás minden területén. Mint kiemelte, a kisebbségi parlamenti munka ennek köszönhetően évtizedek óta jelentős részben azzal telik, hogy folyamatosan figyelni kell, nehogy az egyes törvénymódosításokkal sérüljenek, szűküljenek a magyar közösség jogai.Dicsérjen meg téged a Dobrev Klára! – Saját embereként beszél az EP új elnökéről a DK, még a pártlogót is a fotójára montírozták
Dicsérjen meg téged a Dobrev Klára! – élhetnénk ezzel a plasztikus magyar nyelvi leleménnyel, hiszen a DK nagyasszonya Facebook-posztjában már úgy beszélt Roberta Metsola frissen megválasztott EP-elnökről, mint kvázi a saját emberéről, akivel hasonló nézeteket vallanak. Dobrev Klára még egy DK-logóval ellátott fotót is megosztott Metsoláról, aki különben egy konzervatív máltai politikus. Az Európai Néppárt (EPP) frakciójához tartozó Metsola ugyanakkor vitathatatlanul mindent elkövetett, hogy ne lehessen Magyarország barátjának tekinteni, kezdve attól, hogy bedolgozott a hazánkat méltatlanul lejárató Sargentini-jelentésbe, emellett elkötelezett a migránsok tagállamokon belüli szétosztása mellett. De azért találni Metsolában olyat is, ami a Demokratikus Koalícióból alapvetően hiányzik. Ő ugyanis érdeklődik a határon túli magyarok és az őshonos kisebbségek sora iránt...Vincze Loránt: az EB védi az állatok jogait, ám nemet mond a nemzeti kisebbségek jogaira
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke diszkriminatívnak és cinikusnak tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) igent mond az állatok jogaira, de megtagadja a jogalkotást az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében. Vincze Loránt szerint a bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan is.Pesty László: Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek
Tizenegy országban ünnepelnek az őshonos kisebbségek, a katalánoktól kezdve a baszkokon át a litvániai lengyelekig, a legnagyobb ünneplés mégis a Székelyföldön folyik, Gyergyószentmiklóstól Los Angelesig ünnepelnek az erdélyi magyarok – mondta portálunknak Pesty László, a péntek éjfélkor sikerrel zárult őshonos kisebbségekről szóló uniós aláírásgyűjtés kampányfőnöke. Mint fogalmazott, "az, hogy Belgiumot hagytuk a legvégére, mintegy slusszpoénnak, egy kicsit válasz Brüsszelnek is a Minority Safepack csalódásai után". Hozzátette: emblematikus gesztus a belga eredményeken keresztül "Brüsszel asztalára Brüsszelt letenni", mint a "fenevadat a saját barlangjában meglepni".Ajánljuk még