Az USA komolyan veszi a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos aggodalmakat? - Egy elhallgatott konferencia tanulságai
Lényegében nem volt eltitkolva az amerikai nagykövetség által még április 26-án rendezett konferencia, hiszen a sajtót bejárta David Pressman nagykövet megnyitóbeszéde, amelyben keményen ostorozta a magyar kormány általa cinikusnak bélyegzett hozzáállását az orosz-ukrán háborúhoz és a békéhez. Ami viszont el volt titkolva, az a konferencia célja, mégpedig, hogy amerikai közvetítéssel közelebb hozza az ukrán és a magyar diplomáciát. Nyilván ebben éppen Pressman beszéde nem segített. Az emiatt némileg ellentmondásossá vált konferencián ugyanakkor több előadó segített rávilágítani az eltérő álláspontok sajátosságaira, a megoldási lehetőségekre. Egyikük, Kalmár Ferenc, aki az magyar-ukrán vegyesbizottság magyar elnöki minőségében vehetett részt a konferencián, portálunknak részletesen beszámolt annak tanulságairól. Ha már a konzervatív sajtót amúgy is elfelejtették meghívni...
Ha meghökkentenie nem is sikerült a hazai közvéleményt újabb nyilatkozatában David Pressmannek, az amerikai nagykövetnek a nemrégiben a nagykövetségen elhangzott beszéde nem hozta közelebb a magyar és az amerikai diplomáciát sem. Az április 26-án a nagykövetség honlapján is közreadott szöveg legfőbb üzenetei ugyanis ezek voltak:
- az Egyesült Államok azt akarja, hogy ez a háború véget érjen. Az Egyesült Államok békét akar, ragaszkodva ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin hagyjon fel a civilek elleni támadásokkal, és vonja ki csapatait a Ukrajna területéről
- a nagykövet „aggodalmát fejezte ki” a „cinikus politikai erőfeszítések miatt, amelyek a “béke” kifejezés fegyverként való felhasználására irányulnak”
- cinikus dolog tűzszünetet követelni, amikor nem Magyarországot támadták meg
- nem hitelt érdemlő azt sugallni, hogy amennyiben tűzszünet lenne, Vlagyimir Putyin tárgyalóasztalhoz ülne, és beleegyezne, hogy visszavonja csapatait
- az Ukrajna melletti kiállás nem jelenti Magyarország háborúba sodrásának szándékát
- az Ukrajnáról szóló viták túl gyakran válnak azonnal feszültséggel teli, reduktív, politizáló és lekezelő vitákká
- az USA-t nyugtalanítja, hogy a magyar tisztviselők a NATO-szövetséget eszközként használják fel ezen kétoldalú aggályok kezelésére
Az USA komolyan veszi az ukrajnai magyarokkal kapcsolatos aggodalmakat
Nos, nagyjából ezek az üzenetek ragadtak meg a sajtó bal-, és jobboldalán egyaránt, kevesebb szó esett ugyanakkor a rendezvény valódi céljáról, ahol ezek a gondolatok bevezetőként elhangzottak. Nem vitatható, hogy David Pressman hangvétele és üzeneteinek tartalma nagymértékben felelőssé tehető azért, hogy az egyébként az amerikai nagykövetségen rendezett konferencia tényleges tartalmáról bármi is elérje a hazai sajtó ingerküszöbét. Szintén felelőssé tehetőek maguk a szervezők is, akik maguk válogatták ki a sajtószabadság jegyében, hogy mely sajtótermékek vehetnek részt az említett rendezvényen. Portálunk nyilván nem fért bele az elit függetlenobjektív körbe. Pedig a konferencia valódi célja az ukrán-magyar kapcsolatok rendezésének új lökést adni, amelyben az amerikai fél mint támogató és kezdeményező lépett fel. Bár talán Pressman volt az, aki beszéde alapján bizonyos mellékvágányon haladt a konferenciával párhuzamosan, amikor arról beszélt,
a rendezvény célja, hogy kiszélesítse az ukrajnai helyzetről szóló párbeszédet, hogy a magyar médiában az országról alkotott hiányos vagy pontatlan képet szembeállítsa a helyszínen tartózkodó személyek beszámolóival
Azaz szerinte a fő cél a magyar sajtó és közvélemény érzékenyítése volt, a konferencián előadók személye ugyanakkor mást is tükrözött. Jelesül, hogy az amerikai diplomácia is megpróbálja megérteni a magyar fél hozzáállását, különös tekintettel a kárpátaljai magyarság helyzetére. A rendezvény egyik előadóját, Kalmár Ferencet, az ukrán-magyar kormányközi kisebbségi vegyesbizottság magyar társelnökét éppen ebből az aspektusból kérdeztük, mennyire is vehető komolyan Pressmannek egyébként szintén a rendezvényen elhangzott néhány mondata, amikor úgy fogalmazott,
az Egyesült Államok nagyköveteként többször hallottam magas rangú magyar tisztviselőktől az ukrajnai magyarokkal szembeni bánásmóddal kapcsolatos aggodalmukat. Mi nagyon komolyan vesszük – én magam is nagyon komolyan veszem – ezeket az aggodalmakat. Ez egy olyan kérdés, amely méltán érdemli meg a figyelmünket. És ezt a figyelmet meg is kapja.
Elégtelen a magyar társadalom érzékenysége
Kalmár Ferenc elöljáróban arról beszélt, hogy Pressman részéről korábban is érkeztek olyan jelzések, miszerint az USA segíteni próbál hazánk és az Ukrajna közötti kapcsolatok javításában, amelynek nyomait a beszédében is fel lehetett fedezni amellett, hogy keményen kritizálta a kormányt. A konferenciára rátérve felidézte, az első két panel a cím ellenére (Ukrajna útja az Európai Unióba, az orosz-ukrán háború tükrében) lényegében egy frontjelentés volt. Elsőként Földes András, a HVG újságírója tartott beszámolót az Ukrajnában látott borzalmakról, aki a címadó témához annyiban kapcsolódott, hogy kifejtette, Magyarországon is nagy várakozás előzte meg az uniós csatlakozást, ám idővel a magyar közvélemény is csalódott. Mint kifejtette, önmagában attól, hogy egy ország csatlakozik az Európai Unióhoz, még nem old meg minden problémát, ezt mutatja a magyar példa, és erre kell felkészülniük az ukránoknak is. Kalmár Ferenc elmondta, a másik beszámolót Vörös Szabolcs a VálaszOnline újságírója prezentálta, aki a fronton készült fényképeket mutatott. Mint megjegyezte, a panelbeszélgetések végén a kérdések is legfőképpen arra irányultak, hogyan lehetne a magyar médiában szélesebb körben bemutatni az ukrán nép szenvedését, az ezt bemutató fotókon, frontról érkező információkon keresztül, mert a résztvevők megítélése szerint ez kevésbé éri el a magyar társadalom ingerküszöbét. Előkerült az a klisé is, hogy a magyar vidék kevésbé informált, mint a budapesti, sőt az a vád is megfogalmazódott, hogy a magyar társadalom kevésbé érzékeny az ukrán problémák iránt, tehát ez nem csak a politikának, vagy a sajtónak köszönhető.
Kalmár Ferenc elmondta, az első panelbeszélgetésen utolsóként az Ukrán Korrupcióellenes Központ vezetője szólalt fel, aki arról beszélt, Ukrajnának még sok reformot kell végrehajtania ahhoz, hogy kompatibilis legyen az Európai Unió normáival, amelyek a komolyabb csatlakozási tárgyalások előfutárai. Azt is hangsúlyozta, hogy az oligarchaellenes fellépésnek teljesnek kell lennie, hogy a programot sikeresnek könyvelhessék el, és ez lényegében össztársadalmi elvárás is. A Központ vezetője arról is hosszan beszélt, hogy milyen jelentős eredményeket ért már el eddig is Ukrajna a korrupció felszámolása, a decentralizáció, az egészségügy modernizálása vagy a digitalizáció terén. Kitért arra is, hogy az ukrán népesség körében 86 százalékos az uniós integráció támogatottsága, ugyanakkor 76 százalék a fokozatosság híve a reformok bevezetésének ütemezésében.
Legyenek a nemzetek egymásért
A panelbeszélgetések második szakaszában került sor a magyar-ukrán kapcsolatokat az utóbbi, már a háborút megelőző időkben is leginkább meghatározó kisebbségi kérdésre, amellyel kapcsolatban Kalmár Ferenc tartott elsőként előadást. A bizottsági elnök itt arról beszélt a megjelent diplomáciai képviselőknek és újságíróknak, általánosságban is igaz az, hogy míg Európában a határok sokszor változtak, az emberek maradtak. Alig lehet emiatt olyan európai országot találni, ahol ne lenne nemzeti kisebbség, tehát ez nemcsak hogy európai sajátosság de európai probléma is, hiszen mintegy 50 millió embert érint az Európai Unióban. Kalmár Ferenc arra is emlékeztetett, a magyaroknak a trianoni döntés következtében egyharmada határon kívül él, ezért a 2010-es Alaptörvény ennek a ténynek az ismeretében mondja ki, hogy az anyaország felelős minden magyarért. A bizottsági elnök kiemelte, a rendszerváltozást követően, a ’90-es években Magyarország Ausztria kivételével minden szomszédos országgal bilaterális szerződéseket kötött, amelyek előírták évenként ülésező kormányközi kisebbségi vegyesbizottság létrehozását is. Ezzel szemben az ukrán-magyar kisebbségi vegyesbizottság utoljára 2011-ben ült össze plenáris jelleggel, de már ekkor sem született közös jegyzőkönyv. Kalmár Ferenc kiemelte, 2015-ben vette át a vegyesbizottág elnöki tisztségét, többször is tárgyalt Kijevben, mára azonban már odáig erodálta az ukrán fél a bizottsági munkát, hogy jelenleg nincs azonos elnöki rangon kinevezett ukrán partner. Megjegyezte, örömmel fogadta, hogy az ukrán ideiglenes ügyvivő néhány héttel korábban megkereste a tárgyalások újraindításának szándékával, és jelezte, hogy akkor lehet előrelépni az ügyben, ha Kijev kinevez valakit a posztra.
Kalmár Ferenc előadásában felhívta a figyelmet arra is, a tavaly decemberben megjelent ukrán nemzeti kisebbségekről szóló törvény második részének ötödik cikkelye tartalmaz egy olyan kötelezettséget, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kötelesek segíteni a közösségüket, hogy integrálódjon a többségi társadalomba. Mint kiemelte, a magyar megítélés szerint az az integráció, amely nem biztosít kollektív jogokat is, egyenlő az asszimilációval. Hangsúlyozta, a vonatkozó '92-es ukrán törvényhez képest, amely kifejezetten szorgalmazza a kulturális autonómiát, visszalépést jelent az új törvény. A bizottsági elnök az előadásának végén egy európai példával igyekezett érzékeltetni a kisebbségi kérdés jelentőségét és lehetséges irányát. Mint felidézte, egy Dél-Tirolban tett látogatás során az ottani autonóm terület akkori vezetője elmondta, a második világháborút követően a németek és az olaszok egymás ellen voltak, '72-ben, ahogy megkapták az autonómiát, egymás mellé kerültek, most egymással vannak, és el kell jönnie annak a kegyelmi állapotnak, hogy egymásért legyenek. Kalmár Ferenc úgy vélte, az az állapot, amely Európát megint vezető kontinenssé tehetné, ha az itt élő népek egymásért volnának.
A kisebbségi kérdés csak ütőkártya?
A második panel következő előadója Dmitrij Tuzsánszky, az ukrán Közép-Európai Intézet vezetője volt, aki Kalmár Ferenc elmondása szerint bár rendkívül érzelmes előadását úgy kezdte, hogy mindennel egyetért, de utána tartalmában sok mindennek ellent mondott, ugyanakkor nem viselkedett ellenségesen. Tuzsánszky lényegében arról beszélt, hogy az oktatás kérdését le kell választani a politikai vitákról, mert úgy értékelte, az emberek a mikroközösségekben maguk szabályozzák a kérdést, nem szükséges felülről beavatkozni. Kalmár Ferenc úgy vélte, igaz az, hogy van a társadalomban ilyen jellegű önszabályozás, hiszen akik együtt állnak sorba kenyérért, napi problémák megoldásában könnyebben tudnak egymásra támaszkodni, az oktatás kérdése ugyanakkor ennél magasabb szintű kérdés. Mint hozzátette, már csak azért is, mert erről ukrán törvény született, ami ténykérdés, és a vita is ezért alakult ki. A bizottsági elnök úgy vélte, nem is véletlen, hogy a Velencei Bizottság is megfogalmazott ezzel kapcsolatos kritikákat, amelyeket azóta sem vett figyelembe az ukrán fél. Az új nemzetiségi törvényt pedig jelen pillanatban is vizsgálja a Velencei Bizottság. Kalmár Ferenc úgy vélte, ennek a panelnek éppen ezért is lett olyan üzenete, hogy a kisebbségi kérdés csak egy ütőkártya a magyar fél számára, amelyet az ukrán diplomáciai törekvések hátráltató eszközeként használhat fel. Tuzsánszky azt sejtette, hogy a kisebbségi kérdés pusztán ürügy, a háttérben más diplomáciai megfontolások állhatnak, feltehetően az oroszbarátság, még ha ezt nem is mondta ki.
Az utolsó előadó Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa volt, aki tételesen ismertette az ukrán kisebbségi törvény pontjait, és az ezzel kapcsolatos problémákat. Előadásában többek közt arra is felhívta a figyelmet, hogy létezik egyfajta ellentétes tendencia, sok ukrán szülő adja ugyanis magyar óvodába, bölcsődébe vagy akár iskolába is a gyermekét. Kiemelte továbbá, hogy azzal alapvetően nincsen semmi baj, hogy az államnyelvet is elsajátítsák a kárpátaljai magyar gyermekek, hiszen ez a saját érdekük is, pusztán azzal van, hogy nincs választási lehetőségük, hogy ezt milyen keretek közt tehetik meg. Tehát ne az állam szabja meg, hol tanuljon a gyermek és az ukrán nyelv tanításának minőségén kellene javítani
A kisebbség, mint nemzetbiztonsági kockázat
Kalmár Ferenc kitért arra, egy észt diplomata beszélt arról a második panelt követő felszólalásában, hogy az ottani orosz kisebbség mennyire fogékony az orosz propagandára, ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és hogy ez általánosan érvényes a kisebbségekre is. Csak azok az országok értik ezt meg, hogy a kisebbségekre biztonsági kockázatként tekintenek, akik szomszédjai Oroszországnak és jelentős orosz kisebbséggel rendelkeznek – ezért térnek az „esztonizáció” útjára és lesz kizárólag az észt az állami oktatás nyelve. A bizottsági elnök szerint fontos megjegyezni, hogy hasonló meredek megállapításokkal a románok is próbálkoztak, akik néhány évvel korábban egy parlamenti beszámolóban szintén nemzetbiztonsági kockázatnak nevezték a kisebbségeket. Kalmár Ferenc megjegyezte, jól kell bánni a kisebbségekkel, és akkor nem kell tartani attól, hogy nem lojálisak a többségi nemzethez.
Ezt is csak Amerika tudná rendezni
Végezetül Kalmár Ferenc úgy összegzett: a rendezvény arról szólt, hogy néven nevezzék a problémákat, ez pedig alapvetően pozitív jelként értelmezhető. Úgy tűnik, az amerikai fél kísérletet tesz a két ország közti vita megértésére és elsimítására. Kalmár Ferenc kiemelte, a panelbeszélgetés arra hívta fel a figyelmet, hogy nyilvánvalóvá vált: csak az amerikai fél segítségével lehet feloldani az ellentétet, hiszen Kijev leginkább az amerikai diplomáciai üzenetekre hallgat.
Vezetőkép: MTI
