Öt
Különvélemény: Magyar Péter jött, az Öt ment
Nyilván a világon semmilyen összefüggés nincs Magyar Péter ATV-s megjelenése, - ahol a műsorvezető tudta a helyét, és nem zaklatta az alternatív köztársaság führerét kínos kérdésekkel - és az Öt című műsor elnémulása között.Az Öt című rétegműsornak a köztévében vagy bárhol a jobboldali sajtóban is lehetne helye, ha már az ellenzékiben láthatólag nincs
Egy, a közbeszéd részét rendszeresen képező beszélgetős műsor valószínű beszántása az ellenzéki nyilvánosságban nem tartozik a jó ötletek közé. Az Ötben rendszeresen hangzottak el olyan gondolatok, amelyek újnak vagy eredetinek számítottak nem csak az ellenzéki térben, hanem a senki földjén is. Számtalan nagyon határozottan jobboldali ember is szeretett sétálgatni ezen a mezsgyén, vagyis minden héten meghallgatta az Ötöt. Mert tudni kell azt is, hogy mit gondolnak a nagyon mások.Schiffer szerint Márki-Zay egy ámokfutó
Épeszű, normális, felelős állampolgár nem rühellheti annyira sem Orbán Viktort, sem a Gyurcsány házaspárt, hogy azt gondolja, hogy egy teljesen képességtelen ámokfutó majd jó miniszterelnöke lesz ennek az országnak – ezt Schiffer András volt LMP-elnök fogalmazta meg a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjéről.A Feröer-szigetekre küldte tanulni az ellenzéket Hont András
Orbán Viktor a tihanyi Tranziton tartott beszédéről vitatkoztak az ATV Öt című műsorának vendégei, amikor Hont András egy meglepő javaslattal állt elő, és a Feröer-szigetekre küldte tanulni az ellenzéket – szúrta ki a Mandiner.Ceglédi szerint az ellenzék eredetileg azt tervezte, hogy Karácsonyhoz gurítja a dollárokat
Az ATV Öt című műsorának pénteki adásában az egyik központi téma a dollárbaloldalhoz érkezett külföldi pénzek kérdése volt. A beszélgetés során Ceglédi Zoltán kifejtette, hogy szerinte eredetileg Karácsony Gergely lehetett az amerikai támogatások várományosa, és az ő mozgalmát kívánták jobban felfuttatni a titokzatos támogatók.Vona Gábor szerint az ellenzéknek a választásig hátralévő két hétben el kellene rejtenie Márki-Zayt (Videó)
Az ellenzéki megmondóembereknek is elegük van a baloldal önjelölt messiásából. Vona Gábor szerint a kampány utolsó napjaira el kéne inkább dugnia az ellenzéknek a nyilvánosság elől Márki-Zayt, mert a miniszterelnök-jelölt minden megnyilvánulása az ő esélyeiket rontja.Ceglédi Zoltán politikai analfabétának nevezte Márki-Zay Pétert (VIDEÓ)
Az ATV Öt című műsorának aktuális adásában borult ki az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére Ceglédi Zoltán. Az elemző szerint azzal, hogy Márki-Zay Péter a napokban belengette pártalapítási szándékát, teljes politikai analfabetizmusról tett tanúbizonyságot.Ajánljuk még
















