Börtön helyett a francia Riviérán hűsöl az a könyvelő, aki milliókat csalt el ügyfeleitőlJurák Kata Magyar ugar 2017 augusztus 17. A francia Riviérán nyaral jogerős bírósági ítélete ellenére az a könyvelőnő, aki több ügyfelét is milliós nagyságrendű összegekkel károsította meg. A bíróság P. Annamáriát 8 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, továbbá arra is kötelezte, hogy fizesse meg az általa okozott kárt. A PestiSrácok.hu információja szerint - bár a bíró által kijelölt határidő lejárt - P. Annamária azóta sem vonult börtönbe, sőt, a Facebookra feltöltött fotók tanúsága szerint éppen egy tengerparti vakáción vesz részt családjával.
"Ide a lóvét, meg a segélyt!" - Az adóhatóság nevében milliókat csalt ki ügyfeleitől a "kreatív" könyvelőJurák Kata Magyar ugar 2016 július 17. Továbbra is teljes gőzzel működik az a könyvelőiroda, amelynek tulajdonosa több tételben több millió forintot csalt ki ügyfeleitől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében - tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk utánajárt és kiderült, több rejtély is akad a hét év letöltendő szabadságvesztésre ítélt csaló könyvelő körül. Egyelőre még azt sem tudni biztosan, hogy rendelkezett-e könyvelői képesítéssel, miért folyamodott szociális segélyekhez és miből futotta milliós terepjáróra és lovakra. A Pestisrácok.hu megtudta azt is: a könyvviteli szolgáltatók névjegyzékében nem szerepel P. Annamária, mint ahogyan az általa megadott felsőoktatási intézményben sem tudnak arról, hogy ott végzett volna.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.
Ifjú, alig 15 éves hackert fogtak el a nyomozók Pest vármegyében Forró drót szeptember 10. Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy Pest vármegyei tinédzser.