padányi józsef
A Zrínyik horvát származásúak, de magyar lelkűek és gondolkodásúak voltak
Zrínyi Miklós (1620–1664) erős nemzeti, keresztény Magyarországban gondolkodott, és egész életével azt üzeni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha lakói, tekintet nélkül a származásukra, összefognak – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Somogy megyei Őrtiloson, szerdán. Németh Szilárd Zrínyiújvárnál a költő, hadvezér, politikus születésének 400. évfordulójára tartott emlékévnek a HM, a Zrínyi-hagyományok ápolásában érintett települések, múzeumok által szervezett záróeseményén hangsúlyozta: a kormány, a Fidesz-KDNP – nem kis ellenszélben – ilyen Magyarországot épít 2010 óta. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után