A Zrínyik horvát származásúak, de magyar lelkűek és gondolkodásúak voltak

Zrínyi Miklós (1620–1664) erős nemzeti, keresztény Magyarországban gondolkodott, és egész életével azt üzeni, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha lakói, tekintet nélkül a származásukra, összefognak – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Somogy megyei Őrtiloson, szerdán. Németh Szilárd Zrínyiújvárnál a költő, hadvezér, politikus születésének 400. évfordulójára tartott emlékévnek a HM, a Zrínyi-hagyományok ápolásában érintett települések, múzeumok által szervezett záróeseményén hangsúlyozta: a kormány, a Fidesz-KDNP – nem kis ellenszélben – ilyen Magyarországot épít 2010 óta.
Az államtitkár jelezte: a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság egyhangúlag támogatta azt a javaslatot, hogy Zrínyiújvár nemzeti emlékhely legyen. Véleménye szerint ebben nagy szerepe van az általa Magyarország első számú Zrínyi-kutatójának nevezett Padányi József vezérőrnagynak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárának, önkormányzatoknak, egyházaknak és a lakosságnak is.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára azt mondta: bár a Zrínyiek horvát származásúak, de magyar lelkűek és gondolkodásúak voltak, és a magyar történelem kiemelkedő alakjaivá váltak, mert sokszoros túlerővel szemben is kiálltak a nemzet és annak hagyományai védelmében.
Zrínyi Miklós költő és hadvezér a legkimagaslóbb férfiak egyike volt, egész életét a hazájának szentelte, a nemzet jövőjéért küzdött minden cselekedetével. Hadvezéri, politikusi és irodalmi tevékenysége arra irányult, hogy minél szélesebb körben hirdesse az összefogás szükségességét a török elleni harcban

– mondta a politikus. Cseresnyés Péter szavai szerint Zrínyi hitte, hogy mi, magyarok képesek vagyunk a magunk erejéből is elűzni a törököt, és megerősödve megszabadulhatunk a másik igától, a Habsburg-elnyomás alól is.
Aki akar, annak semmi sem nehéz
– idézte az államtitkár Zrínyi főműve, a Szigeti veszedelem fő gondolatát. A politikus azt mondta: a Szigeti veszedelem is azért íródott, hogy fölrázza a nemzetet; bizonyítsa, hogy még egy kis nép is képes egy birodalom legyőzésére, ha összefog és erkölcsös.
Ez a hit és akarat ma is aktuális, jelenleg ugyanezekért az értékekért kell és érdemes kiállnunk
– közölte. Cseresnyés Péter kiemelte, hogy Zrínyiújvár eleink hősi cselekedeteire emlékezteti a látogatókat. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármit is tettek a helyreállításáért, a nemzeti emlékhely cím eléréséért.
Ehhez a tradícióhoz, identitáshoz, nemzethez ragaszkodáshoz kell hűnek lennünk, amikor döntéseket hozunk az életünkről, jövőnkről, amikor felelősen kiállunk közös értékeinkért, ezzel is tisztelegve őseink nemzetmegtartó küzdelme előtt
– mondta.
Szászfalvi László (KDNP) Somogy megyei országgyűlési képviselő arról szólt, hogy az emlékezés mindig győzedelmeskedik a nihillel, az összeomlással szemben, és mindig továbbviszi az életet. Úgy fogalmazott:
emlékezés nélkül nincs élet, nincs megmaradás, nincs és nem is lehet jövendő.
Zrínyi Miklósról azt mondta: a költő és hadvezért egész életében a haza szeretete, a nemzeti elkötelezettsége és a nemzetért vállalt áldozata vezérelte.
Nem akármiért harcolt és nekünk sem akármiért kell a XXI. században, hanem a keresztény szerelmes hazánkért, Urunkért, feleségünkért, gyermekeinkért, magunk tisztességéért és életünkért
– fogalmazott a politikus. Szászfalvi László kijelentette, hogy ez a Zrínyi-elkötelezettség a XXI. század nemzeti stratégiája, a XXI. századi modern nemzeti program.
Mert hogyan is lehetne jobban, tartalmasabban összefoglalni a ma élő magyar nemzeti közösség feladatát, küldetését, hivatását, mint ahogy azt tette Zrínyi akkor és ott?
– tette fel a kérdést.
Padányi József Zrínyiújvár, a hadtudóshoz köthető egyetlen magyarországi épített emlék jelentőségét érzékeltetve elmondta: azt Zrínyi 1661-ben kezdte el építtetni a murai átkelőhely, a Muraköz, Stájerország védelmére, Kanizsa, mint török végvár blokkolására, a falvakat fenyegető törökök nyomás alatt tartására.
Azzal, hogy török területre építkezett, Zrínyi tudatosan provokálta a portát, azt üzenve: ennek a porladó nemzetnek, amely képes befolyásolni a mindennapokat, a török portyákat, kell, hogy legyen önbecsülése, tartása
– tette hozzá. A vezérőrnagy emlékeztetett: a hadvezér a várból vezette híres 1664-es téli hadjáratát, amellyel kivívta egész Európa csodálatát.
Az esemény végén a megemlékezés résztvevői koszorúkat helyeztek el a várvédők tiszteletére a helyszínen álló emlékműnél.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György