Pesti Srácok

pallas

Hálót fontak Márai Sándor és Wass Albert köré – A nemzetinek álcázott hálózati kiadók, avagy a média lenyúlásának története (6.)

MGMező Gábor A Hálózat 2019 szeptember 8.
Fegyvercsempészet, lopott autók és Márai Sándor, Wass Albert, illetve a III/III.-as főnök könyveinek megjelentetése. Durva? Pedig a hírszerzés és a kádári diktatúra sajtócárja, Siklósi Norbert véghez vitte. Siklósiék több kiadót létrehoztak a rendszerváltás folyamán, a PallWestet a papíron konzervatív költő, Tamási Orosz János titkos megbízott vezette, ők adták ki az állambiztonsági főnök, Horváth József könyvét is, de az újra kiadhatónak ítélt Wass Albert életműből is hasznot akartak húzni. A Molnár János ügynök vezette Griff Kontinent Kft. Márai Sándor műveit akarta megjelentetni, Siklósi és a hírszerzés komoly pénzt remélt a legendás, éppen akkor elhunyt író köteteiből. A Griff összejátszott a Skála World Trade-del, azzal a leányvállatattal, amelynek anyacégét korábban az a Demján Sándor vezette, aki később, már a Hitelbank vezéreként ezt az egész reformos, mai napos társaságot ellátta tőkével. A történet összes szereplője befutott a rendszerváltás után, „Orosz” ügynök, azaz Érsek Iván is saját lapot kapott, amit a KGB-hez köthető Bara István adott ki. Ha az összképet nézzük, érthető, hogy miért is dolgozhatott Tamási Orosz később tíz évig a posztkommunista Vasárnapi Híreknél. És persze az is, hogy miért bukkant fel a Kaput vezető Brády Zoltán annyi zavaros, zűrös ügynél (Fenyő János halála, Eduardo Rózsa-Flores halála, őszödi beszéd).
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.