pánik
Árad a bűz! Vágatlan Peti újabb kalandjai
Nagyon büdös napjai vannak Magyar Péternek, de közben egyre jobban összekeni a bűzre büszke szektát is, akik persze önként és dalolva hajtanak fejet és vállalják, amit a kamucsodaszarvas mond róluk. A házmestertempóban közlekedő feljelentőmester pedig ismét sz*rba lépett, hiszen kirukkolt egy manipulált felvétellel, miközben mást vádolt ugyanezzel, ám szerencsétlenségére utána a vágatlan verzió is előkerült. Ilyenkor aztán nehéz mit mondani, de az azóta kibuggyanó kamugömbök és szánalmas terelés rámutat arra, hogy a lejtőn sosincs megállás, a pánik pedig egyre nagyobb a fedélzeten a magabiztos szavak ellenére. De ez vajon még mindig tetszik a rajongóknak?Megkötözték azt a megvadult utast, aki ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját (Videó!)
Megvadult férfi keltett pánikot a spanyolországi Sevillából Budapestre tartó repülőjáraton a napokban. A furcsán viselkedő utas megpróbálta kinyitni a repülőgép egyik ajtaját menet közben, a levegőben. Az agresszív férfit végül az üléshez kötözték, majd landolás után átadták a rendőrségnek a Liszt Ferenc repülőtéren – derül ki a femcafe.hu cikkéből.Halálra taposták egymást az emberek egy perui diszkóban
Tizenhárom ember vesztette életét és többen megsérültek, amikor a perui főváros, Lima egyik diszkójából menekülve halálra taposták egymást az emberek. A tragédia akkor történt, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozó intézkedések betartását ellenőrizte a rendőrség a diszkóban.Olaszországban járt, karantén helyett közgyűlésre ment a paksi Momentum képviselője
Alig egy hete, hogy Gyurcsány Ferenc házi bloggere, Homonnay Gergely arról fantáziált, hogy majd jól összekoronavírusozza a fideszes politikusokat, az uszító és felelőtlen kijelentés után itt egy felelőtlen szabályszegés is az ellenzéki oldalról. Történt ugyanis, hogy a teljes paksi Momentum-gárda- azaz Barnabás István önkormányzati képviselő- olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában, közgyűlésen és sajtótájékoztatón is részt vett. Majd napokkal később bejelentette, önkéntes karanténba vonul élettársával együtt, aki a paksi erőmű területén dolgozik és, aki szintén bement munkahelyére anélkül, hogy vizsgálatnak vetette volna alá magát. Mikor kiderült az eset, az erőmű két hétre kitiltotta a nőt és bevonta belépőkártyáját. Azt persze egy pillanatig sem állítjuk, hogy a pár ezzel tisztelgett volna a Homonnay-életmű csúcsát jelentő fideszesek megfertőzésén lamentáló bejegyzés előtt, de mindenképp jól mutatja, hogy míg az ellenzék- gyakran Brüsszelből- igyekszik a kormányt feketíteni a koronavírus járvány kapcsán, saját politikusaik a felelősségteljesség legapróbb jelét sem mutatják közösségeik irányába.A koronavírus-para az őrületbe kergeti a modern európai embert
Ausztrália karanténsziget létrehozását javasolja, a légitársaságok tömegesen törlik a járataikat, számos helyen az áruházak polcait lepucolták az újfajta kórtól rettegő emberek, akik gyűlölettel vegyes félelemmel tekintenek mindenre és mindenkire, akinek vélelmük szerint köze lehet a vírushoz. Ez csak néhány a pánik azon tünetei közül, amit a modern nyugati ember produkált az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány terjedése miatt. Mikor már azt gondoltuk, hogy egy békés, nyugodt életet élhetünk, ehetünk, ihatunk, házasodhatunk, élvezhetjük munkánk gyümölcsét, akkor egyszerre csak beüt a krach és minden megkérdőjeleződni látszik. Pedig azt hittük, hogy a pestis, a kolera járványok és két világháború után már komoly baj nem lehet. Azt gondoltuk, hogy az új típusú szövetségi rendszerek biztosítják a világbékét, a Coca-Cola, a McDonald`s és a szórakoztatóipar gondoskodik kényelmünkről, erre tessék, itt ez a járvány és kényelmetlenül érezzük magunkat. Vajon miért?Nincs ok pánikra és felesleges vásárlásra
A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Pánikot kelt a DK a koronavírus kapcsán
A Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, Oláh Lajos pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz a "propagandapénzekből hosszú évek óta harcol kitalált ellenségekkel", de most lehetősége van arra, hogy valós ellenféllel vegye fel a küzdelmet. A DK 24 milliárd forintot csoportosítana át a koronavírus elleni védekezésre a kormányzat kommunikációs forrásaiból.Koronavírus: a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal fellépését kérték a pánikkeltőkkel szemben
Közérdekű bejelentéssel fordult az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH) és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) Tényi István azután, hogy megírtuk, noha eszeveszetten dúl a Facebookon a politikai cenzúra, Zuckerbergéket láthatóan hidegen hagyja a koronavírus körül kialakuló indokolatlan pánikhullám, amely következményeként hipermarketek és diszkontüzletek kifosztott polcainak látványával szembesülhet az ország. Tényi szerint a Facebookon és az álhíroldalakon terjedő pletyka, illetve – a magyar kormányt is ért - rágalmazások nem férnek bele a véleménynyilvánítás szabadságába, ezért a hatóságok fellépését sürgette.Ajánljuk még