párhuzamos társadalmak
A nevelőintézetekben térítik iszlám hitre a kiskorú francia elítélteket
Bár az utóbbi időben Emmanuel Macron megpróbált lépéseket tenni a radikális iszlamizmus visszaszorítására országában, úgy tűnik, szélmalomharcot vív. A francia elnök elkésett a fellépéssel; ezt igazolja az is, hogy most már a nevelőintézetekben is megjelent a fiatal bűnözők muzulmán hitre való térítése.Elemző: A nyugat-európai országokat is elérték az USA-ból kiinduló faji zavargások
Nyugat-európai országokat is érintenek a faji zavargások, amelyeket az afroamerikai George Floyd rendőrségi intézkedés közbeni megölése váltott ki az Egyesült Államokban – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője pénteken, az M1 aktuális csatornán.Nem engedné iskolába a németül nem tudó gyerekeket a vezető CDU-s politikus, Carsten Linnemann
A német nyelv ismeretéhez kötné az iskolaköteles korú gyermekek általános iskolai felvételét a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy vezető politikusa. Carsten Linnemann szerint Németországban négyéves kortól vizsgálni kell a nyelvtudást, és az iskolai helytálláshoz szükséges szinttől elmaradó gyerekeket előkészítő tanfolyamra kell küldeni. Berlinben majdnem minden harmadik általános iskolás a legalacsonyabb szintet sem éri el a hallott és az olvasott szövegek értését vizsgáló teszteken. A gond egyre súlyosabb, új párhuzamos társadalmak jönnek létre szerte Németországban. Linnemann felvetését üdvözlik a német tanárok, akik szerint eddig a migráció veszélyeit bagatellizáló ideológiai korlátok, és a rasszizmus automatikus bélyege tette lehetetlenné az értelmes vitát az ügyben.Ajánljuk még











