Pesti Srácok

pártirodák

Menekülés az alternatív valóságba: Dobrev percemberkének nevezte a zsinórban négyszer kétharmaddal választást nyerő Orbán Viktort – Karanténvlog

Ps TV 2023 november 4.
Érdekes, amikor a csúnyán megbukó és a magyar emberek által elzavart Gyurcsány-klán beszél percemberekről és perckormányról. Az országot tönkretevő kommunista leszármazottak most is az alternatív valóságba menekültek, és ezzel tömik követőik agyát, hiszen Dobrev Klára, a bolygó megmentőjének szerepében tetszelegve azt rikácsolta, hogy bizony Orbán Viktor és kormánya percemberkék perckormánya. Igaz, tizenhárom éve van hatalmon ez a perckormány, akiknek az első évei azzal teltek, hogy Dobrevék elképesztő mocskától megszabadítsák a megkínzott és megtaposott országot és nemzetet. A Karantén pedig nem véletlenül húzta fel magát ismét a Gyurcsány-szekta érthetetlenül arcpirító hazugságain és alternatív valóságérzékelésén. Mostanában az is meghökkenti a politikai eseményeket figyelőket, hogy a két régi kommunista család leszármazottai egymást kenik be sárral, természetesen közben demokráciáról oktatva mindenkit. Donáth Anna, a kommunista Donáth Ferenc unokája ugyancsak megpróbál lyukat beszélni az emberek hasába, és szemtelen hazugságokkal igyekszik meggyőzni a politikától elfordult embereket, hogy most már tényleg itt a világbéke és az ingyen sör, na meg persze az örök élet, csak szavazzanak rájuk, tényleg megváltoztak. Végül az utolsókat rúgó szocialisták főkommunistája, a tanácsköztársasági jelvényekben pózoló Komjáthi Imre is tovább erősíti a "szociáldemokrata" tömböt, az eltűnőben lévő MSZP-nek ugyanis arra még van energiája, hogy személyenként 4-5 irodát tartsanak fel szerte az országban. Komjáthi szerint az MSZP az ellenzék motorja, mi pedig készséggel elhisszük, látva az eredményeiket. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.