pedagógusok
Dr. Ceglédi Zoltán humorista észrevette a "viccet" a kötelező oltás ellen tiltakozó pedagógus szakszervezeti vezetők mondandójában!
Megtalálta a kötelező oltás ügyében a pedagógus szakszervezetek főokosait Ceglédi Zoltán. A jogi végzettséggel rendelkező politikai tanácsadó és humorista a Népszava cikkéből szemezgetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógusok érdekképviselete egymással teljesen ellentétes kijelentéseket tesz a járványügyi védekezéssel kapcsolatban. Hol azért harcolnak, hogy vegyék őket előre az oltási kampányban, hol azért tiltakoznak mert számukra kötelező lesz az oltás.Kásler Miklós: A regisztrált pedagógusoknak közel kilencven százalékát már beoltották
A regisztrált pedagógusok átoltottsági aránya 88,7 százalékra emelkedett – írta kedden Facebook-oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint a nagyarányú átoltottság a iskolák biztonságos újranyitását is elősegíti.Magyarország az Európai Unió oltásbajnoka
Magyarország oltásbajnok, az Európai Unió más országai „a hátunkat nézik” – fogalmazott a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel.Szentkirályi Alexandra továbbá arról is beszélt, hogy a pedagógusok megkapták a második oltást is, az általános iskolák és óvodák fertőtlenítése zajlik, de a középiskolákba csak május tizedikén térhetnek vissza a diákok az érettségik biztonságos megtartása érdekében.Újabb százezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozót oltanak be soron kívül
Eddig több mint százezer pedagógus kapta meg az oltást és kedden újabb százezer a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kapott SMS-ben behívót a soron kívüli oltásra, mely csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon és ezúttal is Pfizer-vakcinával történik – derül ki a koronavirus.gov.hu oldalon olvasható tájékoztatóból.Az óvodai és az iskolai pedagógusok oltása is elkezdődött
Több mint négyszáz kórházi oltóhelyen csütörtökön rendben elkezdődött a már korábban regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok soron kívüli oltása. Az oltásra SMS-ben kaptak behívót azok, akik március 24-éig érvényesen regisztráltak. Csütörtökön, pénteken és szombaton oltják őket a Pfizer vakcinájával. A mostani és a jövő heti oltási akcióra több mint 162 ezer dolgozó kap behívót. Az első oltás után is már jelentősen emelkedik a védettség a vírusfertőzés súlyos lefolyása ellen – derült ki a hirado.hu beszámolójából.Kásler Miklós: a pedagógusok és a köznevelésben dolgozók háromnegyede regisztrált az oltásra
A pedagógusok és a köznevelésben dolgozók hetvenöt százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra, közülük korábban mintegy harminckétezren már legalább az első oltást megkapták– közölte az emberi erőforrások minisztere szerdán a Facebook-oldalán.Orbán Viktor: sikerült előre venni a pedagógusokat az oltási sorrendben (Videó!)
Virágvasárnap hétvégéjén is folytatta Magyarország a küzdelmet a koronavírussal szemben. Orvosaink és ápolónőink állták a sarat, a magyar egészségügy bírta a terhelést. Köszönetet mondunk, hálásak vagyunk a hétvégi erőfeszítésekért is – hangsúlyozta a miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban.Hétfő éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak
Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak – erre hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu.Jövő héten már oltásra hívják az eddig regisztrált pedagógusokat
Jövő héten már oltásra hívják az eddig regisztrált, óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban dolgozó pedagógusokat – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, ahol azt is felidézték, hogy a kormány úgy döntött: az egészségügyi, a szociális dolgozók, a regisztrált idősek, a rendőrök és katonák mellett elindítja a regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok, valamint a bölcsődei dolgozók oltását is, annak érdekében, hogy az óvodák és iskolák újranyitásával a pedagógusok is nagyobb védettséggel állhassanak újra munkába.Ajánljuk még