pénzszórás
Eljárást indítanak a hétvégi pénzszórás szervezői ellen
Teljesen letarolta a hétvégi pénzszórásra összesereglett tömeg a Deák téri virágágyásokat. Az ügyben a fővárosi önkormányzat eljárást indított az "ingyenpénz" osztogatói ellen.Óriási pénzszórás és hamis igazolások jellemzik a baloldal működtette fővárosi közműcéget
Valódi teljesítés nélküli kifizetések, rosszul elvégzett munkák, feleslegesen elszórt, majd lepapírozott milliók – ez derül ki azokból a Magyar Nemzethez eljutott belső dokumentumokból, amelyek rávilágítanak a főpolgármester bizalmi embere, Mártha Imre vezette fővárosi közművek zavaros működésére. A szabálytalanságok bűncselekmények gyanúját is felvetik.Ennyire nincs pénzük az önkormányzatoknak – Így herdálnak el milliókat a baloldali polgármesterek
Mikozben a baloldali vezetésű önkormányzatok sorban hozzák a megszorító intézkedéseket a járvány idején, addig ők luxuskiadásokra költenek. Így tesz például Budavár baloldali polgármestere is, aki több százmillióból szervezett csapatépítő tréninget az embereinek.Fizessek-e százezer forintot Donáth Annának, hogy beoltassa magát?
Donáth Anna, a Momentum Európai Parlamentbe kiküldött társalkodónője újabb "remek" ötlettel rukkolt elő hétfői Facebook-posztjában.Máris milliós fizetéseket osztanak maguknak a balliberálisok Újbudán
Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, amellyel megduplázták az alpolgármesterek fizetését – írta meg az Origo. A korábbi kettő helyett négy új kerületi balliberális alpolgármester a törvényileg kiosztható maximális fizetést kapják úgy, hogy még semmit nem tettek a kerületért, csak saját fizetésemelésüket intézték el.Ajánljuk még