pénzügyi segély
GEOrgPOLITIKA – Megpuccsolták az amerikai házelnököt, Kevin McCarthy-t
Délután még úgy tűnt, hogy a saját pártjában sarokba szorított házelnök Kevin McCarthy alkut köthet a demokratákkal, hogy megtarthassa posztját, de ez a kísérlet kudarcba fulladt. Az indítványról 216–210 arányban szavaztak, és nyolc republikánus jelentette a vékony többséget, vagyis a házelnököt (speaker) végül a saját pártja mentette fel. Még soha egyetlen képviselőházi „speakertől” sem búcsúzott el az amerikai Kongresszus leváltás útján. Egyetlenegyszer, 1910-ben volt csak eről szavazás az USA történetében. A házelnök leváltását a floridai republikánus szenátor, Matt Gaetz kezdeményezte. Gaetz szerint McCarthy nem a republikánusokat képviselte, hanem sokkal inkább Joe Bident támogatta és ezzel ártott a konzervatívoknak. A floridai politikus mocsári lénynek nevezte McCarthy-t, aki korrupció és csalás révén jutott a hivatalához. A demokrata képviselők megmenthették volna a házelnököt, ám feltehetően nem bíztak benne, mivel már többször emlegette Joe Biden felmentését alkalmatlanság miatt, így ők is ellene szavaztak. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után