perlai zoltán
Összejátszhat a kutyapárt a Momentummal Budafokon, miközben hadjáratot indítottak a DK ellen
Ahogyan eddig is megszokhattuk, már az ellenzéki összefogás sem megy olyan gördülékenyen, mint azt sokan gondolják, ennek pedig ékes példája, hogy most sem tudnak néhány kerületben megegyezni a felek a polgármesterjelöltről. Így van ez az V., a XII. és a XXII. kerületben is, ahol előválasztást tartanak. Utóbbiban viszont igencsak egymásnak feszül a teljes baloldal és a Momentum jelöltje, Havasi Gábor ugyanis nyíltan támadja a DK-s polgármesterjelölt ellenfelét, miközben úgy tűnik, összejátszanak a kutyapárttal, hiszen azt a Kóber Györgyöt indíthatja a viccpárt az egyik körzetben, aki eddig a Momentum-frakcióban ült, nem mellesleg óvodás gyerekekkel közös képen hirdette magát egy társkeresőn korábban és a gyerekek nemváltásának nagy szószólója volt. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után