perújrafelvétel
Újraindul az eljárás a Lackner-ügyben – Talán mégsem éri meg ennyire pofátlannak lenni? (PS-videó)
Lackner Csaba fehér poros botránya a 2019-es önkormányzati választások előtt méltán robbant nagyot, de a következmények már egészen más lapra tartoznak. Talán arra senki sem gondolt a dörzsölt baloldali méregkeverőkön kívül, hogy még Lacknernek fog feljebb állni, sőt bepereli azokat, akik összefüggésbe hozták a képeket, és videófelvételeken szereplő személyt vele. Pedig szó volt itt a fehér por látványos szárítgatásán kívül 100 millió forintokról, amit egy ügyes önkormányzati képviselő évente ki tud szedni a rendszerből és még jó néhány meghökkentő gondolat. Sokan azt hitték, hogy ez nem lehet más, mint egy kőkemény lebukás, a történet pedig ezzel véget is ért. Így gondolta ezt Dódity Gabriella, jelenlegi fővárosi fideszes képviselő is, aki említeni merészelte negatív kontextusban az esetet és végül úgy járt, hogy még őt ítélték el, mert meg merte említeni a fehér poros akciót. A remény azonban nem tűnt el, hiszen végül a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte a Kúria, így minden kezdődhet újra másodfokon. Dódity Gabriellával beszélgettünk a múltról és az új bizonyítási eljárás lehetőségeiről, arról, hogy kiderülhet-e az igazság. Lackner Csaba azonban nem érte be annyival, hogy Dódityot támadta, beperelte a PestiSrácok.hu-t is, hiszen lapunk ugyancsak merészelt írni az ügyről, amiben egy "megtévesztésig hasonló" személy szórakozott a haverjaival, miközben fehér port szárogattak. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője ugyancsak elmondta a véleményét arról, hogy egy sajtóorgánum büntetés nélkül beszámolhasson egy ilyen mértékű ügyről. A fotók és a videórészletek azonban magukért beszélnek, mindenki vonja le a végső következtetést maga. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.