petőfi attila
Bári emberölés: kisemmizték, halálra gyógyszerezték, majd rágyújtották a kastélyát a milliárdos vállalkozóra
Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron - derült ki a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. A 62 éves M. István meggyilkolásával két férfit, M. Zsoltot és K. Istvánt gyanúsítja a rendőrség, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt, illetve a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai, több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosságot leplezendő, a holttestre rágyújtották a bári kastélyt. A holttest a felismerhetetlenségig összeégett, később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, a milliárdost meggyilkolták.Kivégzett portás, lemészárolt gengszter, eltüntetett családanya – Megoldhatatlannak hitt gyilkosságokat nyomozott ki a különleges egység
A napokban jelentette be a rendőrség, hogy elfogták a Vas megyei Gersekaráton huszonöt éve elkövetett gyilkosság gyanúsítottját. Az emberölés áldozata egy nyolcvannégy éves nő volt. Az elkövető az idős asszonyt saját házában bántalmazta, megfojtotta, majd az áldozat pénzével és arany ékszereivel távozott a helyszínről. Az elmúlt években húsznál is több reménytelennek tűnő esetet nyomozott ki a rendőrség azóta már megszüntetett, különleges egysége, köztük a Balla Irma-gyilkosságot és a soroksári futónő megölését vagy a siófoki Napfény Szálló portásának kivégzését. Utóbbi ügynél a szálak az alvilág hóhérjáig, az 1999-ben a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat két munkatársának jelenlétében agyonlőtt Döcher Györgyig vezettek. A szerző írása a Magyar Nemzet szombati számában jelent meg.Átszervezés a rendőrségen: megszűnt az évtizedes gyilkosságok után szimatoló különleges egység
Megszűnt a hétköznapi nevén csak "döglött ügyek osztályának" hívott Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Petőfi Attila által vezetett különleges egység a Nemzeti Nyomozó Irodába (NNI) „olvadt bele”. A főosztály megalakulása óta több, mint húsz régi emberölést derített fel sikeresen, köztük a Balla Irma-gyilkosságot és a soroksári futónő megölését, vagy a siófoki Napfény Szálló portásának kivégzését. Utóbbi ügynél a szálak az alvilág hóhéráig, az 1999-ben a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat két munkatársának jelenlétében agyonlőtt Döcher Györgyig vezettek. Petőfi Attila főtanácsadóként folytatja munkáját az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságán.Egy rejtélyes videófelvétel buktatta le a magyar alvilág hóhérát - Évtizedes leszámolásokat oldott meg a különleges egység
Troják Krisztián alezredes hat éven át nyomozott két olyan gyilkossági ügyben, amiket korábban már több rendőri szerv is megoldhatatlannak tartott. Ezek közé tartozik egy szír-magyar pénzváltó kivégzése, illetve a siófoki Napfény Hotel recepciósának brutális, harminc évvel ezelőtti meggyilkolása. A recepciós megölésével összefüggésben portálunk írta meg elsőként, hogy a gyilkosság szálai a szervezett bűnözésig, a kegyetlenkedéseiről és kíméletlenségéről elhíresült, a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat munkatársai jelenlétében, 1999-ben kivégzett Döcher Györgyig vezetnek. Most Troják Krisztián újabb részleteket osztott meg a rejtélyes bűnesetről: az alvilág hóhérát bűntársa vallomása, egy titkos szemtanú és egy harminc évvel ezelőtti videófelvétel segítségével lehetett a kivégzéshez kötni.A magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságát oldotta meg a rendőrség, a szálak az alvilág hóhéráig vezetnek
Megoldotta a rendőrség különleges egysége a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságát, a siófoki Napfény Hotel recepciósának brutális, harminc évvel ezelőtti kivégzését - tudta meg a PestiSrácok.hu. A szálak a szervezett bűnözésig, a kegyetlenkedéseiről és kíméletlenségéről elhíresült, a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat két munkatársának jelenlétében, 1999-ben kivégzett Döcher Györgyig vezetnek. Az alvilág hóhéra egy, akkor 18 éves társával együtt követhette el a rablógyilkosságot. Az elmúlt években más bűnügyek miatt börtönben ülő férfit meg is gyanúsították a bűncselekménnyel, ám ő nemrég súlyos betegségben meghalt, csak ezért nem jutott el vádemelésig az ügy.Egy hajléktalan felgyújtásával gyanúsítják a rettegett rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársát
Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség - jelentette be Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Információink szerint az egyik emberölést, egy hajléktalan felgyújtását a később halálra ítélt brutális rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársa követte el.Még a karácsonyfa mellett is az aktákat lapozgatják – Évtizedes gyilkosságok után szimatol a különleges egység (interjú)
Hét évvel ezelőtt alakult az a különleges egység a rendőrség berkein belül, amelynek tagjai azoknak a gyilkossági ügyeknek a felderítésére vállalkoztak, amelyekre már mindenki keresztet vetett, aki számít a szakmában. A police.hu oldalon megjelent interjúban Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség (KR) kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője beszélt a speciális egység eddigi eredményeiről. A beszélgetésből kiderül, hogy eddig már 22 emberölést sikerült felderíteniük, és az is, hogy ezek a ravasz, tapasztalt zsaruk gyakran éveket szentelnek az életükből a nagy ügyeknek, amelyekkel együtt kelnek és fekszenek, és gyakran még a karácsonyfa mellett is aktákat böngésznek.Megszurkálta, majd rágyújtotta a házát az idős nőre a túronyi fejszés gyilkos
Újabb emberöléssel gyanúsították meg az idős német szomszédjával végző túronyi fejszés gyilkost. A gyanú szerint ugyanis K. Zsolt okozta azt a két és fél évvel ezelőtti halálos tűzesetet is, amikor holtan találtak a házában egy nyolcvanas éveiben járó idős asszonyt. - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Petőfi Attila, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője.A Fenyő-ügy volt főnyomozója szerint csaknem minden jel arra utal, hogy Gyárfás ölette meg a médiacézárt
„Számomra szinte minden jel arra mutat, hogy Gyárfás felbujtására végezték ki Fenyő Jánost. Gyárfás Tamásnak volt a legsúlyosabb konfliktusa a kivégzett médiacézárral, ezen kívül ő rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal, pénzzel is a merénylet lebonyolításához” – állítja a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozója, Kovács Lajos, aki bízott benne, hogy a móri emberöléshez hasonlóan kiderül majd, a Fenyő-ügyben is neki és munkatársainak lesz igaza. A nyugalmazott főrendőrrel készült, több ügyet is átfogó interjú P. Gál Judit most megjelent, Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvében olvasható. A szerző az elmúlt évtizedek megrázó bűneseteit mutatja be a nyomozók, bírók, ügyészek és az elkövetők szemszögéből.Ajánljuk még