petr pavel
A cseh államfő szerint a V4-es formátum csak konzultációs fórum, inkább Ausztriához meg Romániához közeledne
A visegrádi négyek formátuma olyan konzultációs fórum, amely többek között gazdasági, üzleti, kulturális eszmecserékre szolgál, de nem ambicionálja az alaposabb együttműködést kül- és biztonságpolitikai kérdésekben – vélekedett Petr Pavel cseh államfő Pozsonyban, hétfőn, a Zuzana Čaputová szlovák elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.Miloš Zeman szerint a cseh kormánykoalíció becsapta a választókat
A cseh választók becsapásának minősítette Miloš Zeman államfő a képviselőház szombati döntését a nyugdíjtörvény módosításáról, amely szerint nagy infláció esetén jóval kisebb mértékben növekednek a jövőben a nyugdíjak, mint eddig.Ne becsüljük le a hazai globalisták erejét!
A globalisták élet-halál harcot vívnak minden országban a hatalom megszerzéséért – nekünk, nemzeti-konzervatívoknak is így kell tennünk. Bár Magyarországon gyengének látszik a globalisták helyi lerakata, de ne higgyünk a látszatnak. A 4 milliárd forintos támogatásból jól látszik, hogy mögöttük van a világ gazdasági és politikai hatalma, korlátlan anyagi és emberi erőforrásokkal.Orbánt már így szeretjük – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
Velem együtt a fél ország felkapta a fejét, amikor Rod Dreher, majd Roland Tichy tollából kiszivárogtak Orbán Viktor velős gondolatai a háború alakulásáról, amelyeket az MCC médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírókkal osztott meg a karmelita kolostorban megtartott háttérbeszélgetésen. Biztos, hogy megint nekünk kell szembesíteni a világot a képmutatásával, nekünk kell tövestül kicsavarni a pofonfát? – írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd „A tudatos polgár” című sorozatával.Alig választották meg, máris a szankciók mellett érvel az új cseh elnök
Van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához – jelentette ki Petr Pavel megválasztott cseh államfő vasárnap, a prágai közszolgálati televíziónak adott interjúban.Petr Pavel nyerte a cseh elnökválasztást
Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást – derül ki a statisztikai hivatal által közzétett, a szavazókörzetek 98 százalékában leadott és összeszámlált szavazatok alapján.Babiš és Pavel jutott a cseh elnökválasztás második fordulójába
Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában. A második forduló Andrej Babiš és Petr Pavel között dől majd el.Orbán Viktor került csütörtökön a cseh belpolitika középpontjába
Magyarország mégsem annyira jelentéktelen, mint azt a baloldali média hinni szeretné. Erről tanúskodik az is, hogy mint azt Jakub Janda, a kormányon lévő cseh Polgári Demokrata Párt képviselője közösségi oldalán kijelentette, a cseh elnökválasztási verseny ma Orbán Viktorról szólt, hiszen a két legesélyesebb jelölt is hazánkba érkezett.Ajánljuk még