Pesti Srácok

Babiš és Pavel jutott a cseh elnökválasztás második fordulójába

Babiš és Pavel jutott a cseh elnökválasztás második fordulójába

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában. A második forduló Andrej Babiš és Petr Pavel között dől majd el.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami egyik jelöltnek sem sikerült. A szavazatok 99,8 százalékának öszeszámlálása alapján a két hét múlva sorra kerülő második fordulóba Petr Pavel nyugalmazott tábornok és Andrej Babis volt kormányfő került. A két vetélytárs közti különbség minimális: Pavel 35,38 százalékot, Babis pedig 35,02 százalékot kapott. A harmadik helyezett Danuse Nerudovára eddig a választók 13,92 százaléka szavazott. A többi jelölt tíz százalékon aluli eredményt ért el.

A választási részvétel 68,25 százalékos volt, ami új rekordnak számít. Öt éve ez a mutató 61,9 százalékot tett ki.

PestiSracok facebook image

– mondta Petr Pavel újságíróknak. A nyugalmazott tábornok egyúttal köszönetet mondott több jelöltnek, Danuse Neroduvának, Pavel Fischernek és Marek Hilsernek, akik felszólították választóikat, hogy a második körben Petr Pavelt támogassák. Az első elemzések szerint Pavelre elsősorban a nagyvárosok lakói, a sikeres vállalkozók, értelmiségiek és magasabb végzettséggel rendelkezők, míg Babisra a vidékiek, az idősebbek, a nyugdíjasok és a nehezebb szociális helyzetben lévő választópolgárok szavaztak. A választás első körének két napja alatt incidensekről nem érkezett jelentés.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​