pisa
Ötven százalékos béremelést kaphatnak a felsőoktatásban dolgozók
Akár 50 százalékkal is több pénzt vihetnek majd haza 2017 szeptemberétől a felsőoktatásban dolgozók - közölte Palkovics László oktatásért felelős államtitkár egy szerdai háttérbeszélgetésen. Az emeléssel egy egyetemi tanár bére I. fokozatban 800 ezer forint lehet - tette hozzá. A felsőoktatási szakszervezet garantált illetményének növeléséről szóló javaslatát, januárban tárgyalják majd, de a PestiSrácok.hu kérdésére Palkovics László azt közölte, szerinte nem lesz akadálya.A rossz PISA-eredmények ellenére megvan a tudás a magyar fiatalokban
Először stabilizálni kellett a köznevelési rendszer szerkezetét, hogy a tartalmai kérdések megoldásába ne zavarjon be az iskolák működésbeli problémája. Eddig az oktatás szerkezeti kérdéseiről kellett dönteni, ezután jöhetnek a tartalmi dolgok. Ezek meghatározásához pedig jó alapot jelent a három mérés eredménye, mivel a PISA, a TIMSS és az Országos Kompetenciamérés más és más megközelítésből ad képet a hazai oktatásról - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A politikus leszögezte, továbbra is várnak mindenkit az egyeztetésekre, azokat is, akik korábban egyszer sem fogadták el a meghívást.Palkovics László a PS-nek: Nincs PISA-sokk, de elégedetlenek vagyunk az oktatási rendszerrel
Nem elégedett az oktatási kormányzat a hazai oktatási rendszerrel és kritikusan szemléli azt. Ez pedig így van jól! Mindezt Palkovics László közölte a PestiSrácok.hu-val, miután közzétették a 2015-ös nemzetközi és hazai kompetenciamérések eredményeit. Az oktatási államtitkár leszögezte, a három mérés teljesen különböző kritériumok alapján határozza meg a teljesítményt. Ettől függetlenül azt látni kell, hogy a PISA felmérésen a természettudományok terén 2015-ben még a korábbiaknál is gyengébben teljesítettek a magyar gyerekek. Ebből pedig le kell szűrni a tanulságot, a hiányosságokat fejleszteni és a hiányzó eszközrendszert pedig be kell építeni a készülő új Nemzeti alaptantervbe.Ajánljuk még