Sem a Csiki Sört, sem a majálist nem fizeti a gazdi a csicskapártnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 14. Nem tartja meg idei majálisát a Jobbik, feltehetően anyagi okok miatt. Schön Péter gazdasági igazgató már jelezte is a Csíki sörgyárnak, mégsem tartanak igényt a leadott rendelésre. A többszörösen is pártkorrupcióba keveredett párt 660 millió forinttal tartozik az államkincstárnak, és egy Simicska Lajos cégeivel kötött szerződés értelmében 100 millió forinttal tartoznak a médiavállalkozónak 1100 reklámhordozóért - írja a Magyar Idők.
Úgy tűnik, Vonáék máris megszegték a Simicskával kötött plakátszerződéstPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 16. A Jobbik eladta a Simicska Lajostól „bagóért” szerzett több mint ezer plakáthelyet – derül ki a párt pénteki közleményéből, amelyben magyarázni próbálták a portálunk által föltárt pártfinanszírozási gigamutyit. Az a kisebbik baj, hogy a kommüniké próbálja menteni a menthetetlent. A nagyobbik, hogy Vonáék és a Simicska-cégek szerződése szerint a plakátokat 2020 végéig el sem adhatták volna. Ezek szerint tehát sikerült egy kis szerződésszegéssel is megspékelniük a panamázást.
Volt katonatársa szerint Ruszin-Szendi egy nepotista szélhámos Forró drót szeptember 12. Volt katonatársa szerint a Tisza Párt Toka tábornoka, Ruszin-Szendi Romulusz nyakig benne lehetett a kecskeméti repülőbázisra való betörési ügyben.
Magyar Péter összecsinálta magát a nemzeti konzultációtól Forró drót szeptember 12. Tisza Párt megijedt a demokráciától. Történt ugyanis, hogy amint bejelentették, hogy nemzeti konzultációt tartanak a Magyar Péter bandája által tervezett adóemelésről, Bütyök és barátai azonnal feljelentést tettek. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy milyen vádak alapján.
A Kutyapárt politikusa Charlie Kirk kivégzését ünnepli - Milyen ember az ilyen? Forró drót szeptember 11. Ez a legalja, kivetkőzve magából ünnepli Charlie Kirk meggyilkolását Jánosi Gergő, kutyapárti politikus.
Visszavonják azoknak a külföldieknek a vízumát, akik Kirk meggyilkolása után „dicsőítik az erőszakot” Forró drót
A liberális MSNBC kirúgta elemzőjét, aki szerint Charlie Kirk saját magának köszönheti a kivégzését Forró drót