Pesti Srácok

Úgy tűnik, Vonáék máris megszegték a Simicskával kötött plakátszerződést

Úgy tűnik, Vonáék máris megszegték a Simicskával kötött plakátszerződést

A Jobbik eladta a Simicska Lajostól „bagóért” szerzett több mint ezer plakáthelyet – derül ki a párt pénteki közleményéből, amelyben magyarázni próbálták a portálunk által föltárt pártfinanszírozási gigamutyit. Az a kisebbik baj, hogy a kommüniké próbálja menteni a menthetetlent. A nagyobbik, hogy Vonáék és a Simicska-cégek szerződése szerint a plakátokat 2020 végéig el sem adhatták volna. Ezek szerint tehát sikerült egy kis szerződésszegéssel is megspékelniük a panamázást.

„A legjobb védekezés a támadás” jegyében adott ki közleményt pénteken a Jobbik, próbálva megmagyarázni a PestiSrácok.hu által föltárt, nagy vihart kavart pártfinanszírozási plakátmutyit. A portálunk által közzétett szerződésekből kiderült, hogy Simicska Lajos szeptemberben egy adásvételi szerződésnek álcázott, mélyen áron aluli bérleti szerződéssel játszott át több mint ezer plakátot Vona Gábor pártjának. A mutyi révén az oligarcha gyakorlatilag több százmillió forinthoz juttatta a baloldalra áttért néhai nemzeti pártot. Cikkünkre válaszul született a Jobbik közleménye, amelyben többek között elárulták, hogy a reklámberendezések tulajdonjogát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 662 milliós „alaptalan” bírsága miatt a héten „eladni kényszerültek”. Igen ám, csakhogy a portálunk által nyilvánosságra hozott szerződés kifejezetten megtiltotta a plakáthelyek eladását! A megállapodás kikötötte:

Nem mintha egy több százmilliós mutyizás esetén a szerződésszegés túl sokat nyomna a latban – de minimum tiszteletlenség a már-már kilóra megvett párt részéről, hogy az eltartójával kötött megállapodást csak úgy megszegi. Ha mi lennénk Simicska Lajos, talán meg is sértődnénk. Persze, nem kizárt, időközben született egy szerződésmódosítás, amely a plakáthelyek továbbértékesítését engedélyezi, ám a Jobbik közleményében ilyenről nincs szó.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.