politikai zsarolás
Ráijesztett Gyurcsány Karácsonyra, aki visszaszívta a zsaroló üzenetekre vonatkozó nyilatkozatát
Portálunk már beszámolt arról, hogy Budapest főpolgármestere a napokban azt nyilatkozta: hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbálták már megzsarolni, és Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán, aki ezt SMS-ben szokta megtenni. Karácsonyt ezek után arra kérte Gyurcsány, hogy hozza nyilvánosságra a szóban forgó üzeneteket, ám ő inkább visszaszívta nyilatkozatát.Ellenzéki műbalhé: Gyurcsány hümmögve kérte Karácsonyt, hogy tegye közkinccsé a zsaroló üzeneteit
Portálunk is hírt adott róla, hogy a főpolgármester beismerte: igaz Márki-Zay Péternek azon kijelentése, miszerint Gyurcsány Ferenc már sokszor próbálta „rávenni” erre-arra, ám ha ellenkezett – vagy csak megfordult a fejében az ellenkezés gondolata –, rögtön azzal zsarolta a DK elnöke, hogy a közgyűlésben akkor majd leszavazzák. Gyurcsány Ferenc mély hümmögések kíséretében már reagált is a fejleményekre: felhatalmazta Karácsonyt, hogy hozza nyilvánosságra a zsaroló üzeneteket.Tovább pörög az ellenzéki bohózat: Karácsony szerint SMS-ben szokta zsarolni őt Gyurcsány
A főpolgármester beismerte, hogy igaz a jelen pillanatban legfőbb szövetségesének, Márki-Zay Péternek azon kijelentése, hogy Gyurcsány Ferenc már sokszor próbálta „rávenni” erre-arra, ha pedig ellenkezett vagy megfordult a fejében az ellenkezés gondolata, rögtön azzal zsarolta a DK elnöke, hogy a közgyűlésben akkor majd leszavazzák.Folytatódik az ellenzéki kabaré: Márki-Zay szerint Karácsonyt is zsarolhatta a DK (Videó!)
Teljes gőzre kapcsolt az ellenzéki belharc. Márki-Zay Péter az ATV műsorában beszélt arról, hogy négy polgármesterről van tudomása, akiket megzsarolt a Demokratikus Koalíció – ami viszont még érdekesebb, az az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester arra is utalt, hogy Karácsony Gergely is azok között lehet, akiket Gyurcsány Ferenc a kezében tart.Márki-Zay szerint két politikust is zsarol a DK
Márki-Zay Pétert felkereste az ATV stábja, hogy megkérdezzék a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét, mit szól azokhoz a politikusokhoz, közszereplőkhöz, akik korábban Karácsony Gergelyt támogatták, azonban a második fordulóban nyilvános Dobrev Klára mögé álltak. Márki-Zay szerint többeket különféle módszerekkel kényszerítenek arra, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett.Még a baloldalt is kiakasztotta Karácsony vétója
Úgy tűnik, Karácsony Gergely hozzánemértése már a baloldal számára is kínossá vált. Saját szövetségeseinek sem tetszik ugyanis, hogy a főpolgármester az atlétikai vb megfúrásával szeretné elterelni a figyelmet saját fiaskóiról.Varga Judit: az EP a költségvetés elfogadása ellenére sem hagy fel a politikai zsarolással
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében reagált az Európai Parlament határozat-tervezetére. A miniszter bejegyzésében úgy fogalmazott: az Európai Parlament ma olyan határozatot készül elfogadni, ami világosan jelzi, hogy a költségvetés elfogadása ellenére sem hagy fel a politikai zsarolással.Paweł Lisicki: a jogállamisági mechanizmussal a közös jövőt kockáztatják
Az új ideológiai követelményeknek nem engedelmeskedő országokat a jogállamiság elveinek a megsértésével fogják megvádolni a jövőben, ha elfogadják azt az új jogállamisági mechanizmust, amelyet Magyarország és Lengyelország nemrég megvétózott – erről beszélt Paweł Lisicki, a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap főszerkesztője a Magyar Nemzetnek.Ajánljuk még
















