Pesti Srácok

Ráijesztett Gyurcsány Karácsonyra, aki visszaszívta a zsaroló üzenetekre vonatkozó nyilatkozatát

null

Portálunk már beszámolt arról, hogy Budapest főpolgármestere a napokban azt nyilatkozta: hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbálták már megzsarolni, és Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán, aki ezt SMS-ben szokta megtenni. Karácsonyt ezek után arra kérte Gyurcsány, hogy hozza nyilvánosságra a szóban forgó üzeneteket, ám ő inkább visszaszívta nyilatkozatát.

A Blikk felidézte, hogy Márki-Zay Péter egy interjújában azt mondta, szerinte zsarolással próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, mégpedig úgy, hogy azt mondják, a közgyűlésben a DK-frakció megbuktatja majd a polgármestert, ha nem Dobrevre szavaznak. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke azt mondta, kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Karácsonyt egy sajtótájékoztatón meg is kérdezték erről Karácsonyt, aki a következőt válaszolta:

Most azonban Karácsony Gergely arról beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amikor a zsarolásról kérdezték, hogy valójában ezek az üzenetek inkább beszólogatások voltak.

PestiSracok facebook image

– válaszolta Karácsony Gergely.

Forrás: PS/ATV/Blikk; Fotó: Facebook

Ajánljuk még