potápi Árpád jános
Potápi: kiemelten fontos, hogy erősítsük a diaszpórában élő gyermekek magyar identitástudatát
Kiemelten fontos, hogy megszólítsuk a diaszpórában élő gyermekeket, kialakítsuk, megőrizzük és erősítsük bennük a magyar identitástudatot – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, az innsbrucki magyar főkonzulátuson, az Egységben a magyar diaszpóra címmel megrendezett konferencián. A párbeszédet elindító, hagyományteremtő céllal megtartott rendezvénynek a június 11-én átadott új innsbrucki főkonzulátus adott otthont, és az egybegyűlteket – a nyugat-ausztriai és dél-tiroli magyarok egyesületeinek képviselőit – Beke János főkonzul és Hervé-Lóránth Ervin kultúráért és diaszpóráért felelős diplomata köszöntötte.Idén is lesz "Egy vérből vagyunk jótékonysági futás"
Már hagyománnyá vált, hogy a véradás népszerűsítésére 600 kilométeres távon 6 napon keresztül tartó futást rendeznek a Budapest – Szolnok – Berettyóújfalu – Nagyvárad – Kolozsvár – Magyarfülpös útvonalon, amelyhez bárki csatlakozhat. Az esemény szervezője Gui Angéla, fővédnöke pedig Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A célba érkező résztvevőket Erdélyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke fogadja.Potápi: a rendezvények megtartásával visszakaphatják életerejüket a határon túli magyar közösségek
A járványhelyzet pozitív alakulása lehetővé teszi azoknak a határon túli rendezvényeknek a megtartását, amelyek révén a magyar közösségek visszakaphatják életerejüket, lendületüket, a Nemzeti Újrakezdés Program második ütemében a magyar kormány ezeket az eseményeket is támogatni kívánja – jelentette be Potápi Árpád János hétfői sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: az 500 milliós keretösszegből induló második ütemben június 28. és július 30. között lehet a vissza nem térítendő támogatásokra pályázni.Potápi: Célunk, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket
A járvány után végre ismét sor kerülhet jelentős rendezvények megtartására – mondta Potápi Árpád János hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a Nemzeti újrakezdés program második pályázati kiírását ismertette. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a pályázatok kiírásával a kormány célja, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket és lendületüket.Felavatták IV. Béla szobrát Besztercebányán
A közös múltra ma újra közös jövőt lehet építeni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Besztercebányán, ahol beszédet mondott IV. Béla szobrának ünnepélyes leleplezésén, pénteken. A IV. Béla által városi rangra emelt Besztercebányán, amely ma már gyakorlatilag nem rendelkezik magyar lakossággal, részint közadakozásból, részint különböző támogatásoknak – köztük a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának – köszönhetően emeltek szobrot.Potápi Árpád: a sportnak köszönhetően erős magyar közösségek jönnek létre
A magyar nemzetpolitika egyik kiemelt területe a sport, hiszen a sportnak is köszönhetően erős magyar közösségek jönnek létre – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az MTI-nek csütörtökön, azt követően, hogy Tóthfaluban időkapszulát bocsátottak az épülő tornaterem alapjába. Az államtitkár kiemelte, hogy a település egy 2019-es kormánydöntéssel kapta meg a sportberuházás lehetőségét. A háromszázötvenmillió forintból a tornaterem megépítése mellett egy buszt is tudtak vásárolni a közösség számára.A támogatások és a közösen megélt sikerek is ösztönzik a megmaradást – Megjelentek a Szülőföldön magyarul program felhívásai
A magyar nyelvű iskolaválasztásra való ösztönzés folyamatos munka a Kárpát-medencében, amelynek lényeges eleme a szülők mentalitásában, gondolkodásában a felszínen tartani ezt a kérdést – fogalmazott portálunknak Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki szerdai sajtótájékoztatóján részletezte a magyar nyelvű oktatást és nevelést támogató, a magyar iskolaválasztást ösztönző Szülőföldön magyarul program idei felhívásait. Potápi Árpád János kiemelte: általánosságban is fontos, hogy az anyaországra büszkék legyenek a határon túl, és bátran vállalják magyarságukat; ehhez Magyarország támogatásai mellett fontosak az egyéni sikerek, úgy a tudomány, mint a sport területén.Potápi Árpád: a magyarság ma is a Kárpát-medence legnagyobb, legerősebb nemzete
A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeresek lenni és választ adni a XXI. század kihívásaira – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Éberhardon, ahol ünnepi beszédet mondott a Nemzeti Összetartozás Napjának alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap. Az államtitkár az eseményen arról is beszélt, hogy Trianon máig a magyarsággal együtt élő valóság, ám az idők azóta változtak; a Kárpát-medence, Közép-Európa ma már újra egy egységként működik, a térség népei közösen gondolkoznak a jövőről és közös erővel dolgoznak érte.Elképesztő "újmúltat" gyártott Dobrev Klára a 2006-os rendőrterrorról a Pesti Riporternek nyilatkozva (Videóval)
Alig néhány hete, hogy Osváth Zsolt kanapéján Dobrev Klára elsírta, hogy hogyan élte meg 2006 őszét. Az anyai szlogenekre és az új generáció "felkarolására" építő Gyurcsánynét ezért arról akartuk megkérdezni, hogy mit üzen azoknak az első szavazóknak, akik 2006-ban rettegésben töltötték kisgyermekként napjaikat, félve attól, hogy mire számíthatnak szüleik azoktól, akik most a demokrácia bajnokaiként tetszelegnek a reflektorfényben. Nem túlzás azt állítani, hogy a kérdésre politikatörténeti "Csubakka-védelemmel" állt elő Gyurcsányné, aki fűt-fát összeígérgetett, és a csillagokat is lehazudta az égről. Rég nem látott mélységekbe vetemedett a DK Klárával az élen, amihez a párt EP-képviselőjének, Rónai Sándornak kínos magyarázkodása szolgáltatta a kegyelemdöfést. Íme a DK esszenciája, 4 percbe sűrítve! A Pesti Riporter pénteki adásának vendége Potápi Árpád János államtitkár volt, akivel Trianon évfordulójáról, a nemzeti összetartozás napjáról és Dobrev Klára hazugságairól beszélgettünk. Tulipán Sarolta, a Trianon-film társszerzője a kisfilmről és a külhoni magyarok helyzetéről beszélt.Ajánljuk még