pozsonyi Ádám
Álljon le az ország, kezdődjön a Szrtájk! – Az ellenzéki tüntetések veteránjai, Vésey, Ambrózy és Csibra a mai Polbeatben, vendégeink Lentulai Krisztián és Pozsonyi Ádám (Élő adás 19 órától!)
Általános SZ.R.T.Á.J.K. és "Álljon le az ország!" – ezek a legutóbbi, szombati tüntetés újabb jelszavai, amelyektől csodát vár a mostanában a korábbiakhoz képest fegyelmezettebben összeverődő néhány ezer, a kormány bukását áhító hangoskodó. A PestiSrácok.hu gárdája immár komoly tapasztalatokat halmozott föl a tüntizés módszertanából, ezeket Vésey Kovács László, Ambrózy Áron és Csibra Tibor a ma esti Polbeatben osztják meg élő adásunk nézőivel, illetve a helyszínen megjelenő olvasóinkkal. Vendégeink lesznek Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese, és Pozsonyi Ádám író-publicista, akikkel megpróbáljuk kideríteni, hogy meddig tarthat a kormányváltást követelő szakkör lelkesedése, illetve mekkora hatása lehet a szombaton országszerte meghirdetett Szrtájknak. A témák között szerepel még az ellenzék által a napokban a nyilvánosságra hozott elképesztő esélyegyenlőtlenség, amelynek köszönhetően egyes luxuséttermekben drágábban árusítják a túrógombócot, mint a munkahelyi menzákon. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.